Új kerékpársávokkal segíti Budapest a munkába járást

A fővárosi önkormányzat néhány fontos útvonalon ideiglenes kerékpársávok kialakításáról döntött, ezzel kívánja segíteni a budapestiek munkába járását és a biztonságos közlekedést koronavírus-járvány idején – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken

A közlemény szerint irányonként többsávos utak szélén alakítják ki a kerékpársávokat, elsőként a Bartók Béla út és a Tétényi út “átalakítása” valósulhat meg. Az ezt követő szakaszokat a fővárosi önkormányzat a kivitelezés üteméhez igazítva, a megnyitott szakaszok tanulságait elemezve nyitja majd meg.

A BKK közölte azt is, hogy a közúti forgalom csökkenése következtében a gépjárműforgalom érdemi korlátozása nélkül is kialakítható egy “bringás főhálózat” a Hungária körúton belüli városrészeken.

A közlemény szerint az ideiglenes forgalmi állapot várhatóan szeptemberig marad fenn, a szakemberek folyamatosan gyűjtik és elemezik majd az ezzel kapcsolatos információkat. Ha a későbbi tapasztalatok kedvezők lesznek, az ideiglenesen kialakított sávok egy része a járvány után akár véglegessé is válhat – olvasható a közleményben.

Kitértek arra is, hogy az elmúlt hetekben a drasztikus forgalomcsökkenés alapjaiban változtatta meg Budapest közlekedését. A BKK egyes járatain 90 százalékkal csökkent az utasok száma, emellett a gépjárművek forgalma is megközelítőleg a felére esett vissza.

A járványügyi veszélyhelyzet miatt sokan keresnek átmenetileg olyan közlekedési módokat, amelyekkel minimalizálhatják a másokkal való érintkezést. Ennek és a MOL Bubi árának drasztikus csökkentése eredményeként az elmúlt időszakban nőtt a kerékpáros forgalom Budapesten – írták.

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!