Iron Bike 2020 kerékpártúra útvonal, térképpel, településekkel

Hétfőn indul Zsiga Csaba extrém magyarországi bringatúrája, amit a Magyar Turizmus Média és a Gelencsér Dentál támogat. A túrát a bringazas.hu portálon lehet majd  folyamatosan figyelemmel kísérni.

Pár napja arról számoltunk be, hogy Zsiga Csaba 300 települést érintve, napi 300 km bringázással több, mint 2000 kilométert fog kerékpározni Magyarországon. Ezzel a teljesítménnyel szeretné felhívni a figyelmet a daganatos gyerekek megsegítésére / támogatva az Eurakvilo Gyermekonkológiai Alapítványt és bemutatni a Csodálatos Magyarország nevezetességeit, látnivalóit.

Az Iron Bike 2020 útvonala:

1.nap (július 6) : Hézív, Sümeg, Zalaegerszeg, Szalafő, Körmend, Szombathely, Kőszeg, Sopron

Reggeli órákban Hévízről indul a nagy túra. A Balaton-felvidék nyugati részén kezdjük hazánk felfedezését, Sümeg várát érintve, majd a Zalai dombok között tekergünk. Zalagerszeg után nyugat felé haladunk Szalafőre, majd onnan Szombathely és Kőszeg érintésével, a késő esti órákban az ország legnyugatibb pontján zárjuk a napot a leghűségesebb városban, Sopronban.

2.nap (július 7) : Sopron, Mosonmagyaróvár, Győr, Pannonhalma, Komárom, Esztergom, Visegrád, Szentendre, Budapest

Korai indulással Mosonmagyaróváron teszünk egy gyors látogatást. Győrbe áttekerünk, majd a Bencés Főapátság központjába, Pannonhalmára. Megcélozzuk az EuroVelo 6 útvonalát és meg sem állunk a Dunáig. Ahogy a folyó kanyarog, úgy haladunk majd mellette, így Esztergom, Visegrád, és Szentendre hangulatos utcáin tekerünk. Az esti órákban megérkezünk a fővárosba.

3.nap (július 8) : Budapest, Mátraszentimre, Kékestető, Parád, Egerszalók, Eger, Felsőtárkány, Miskolc

Ez a nap egy igazi megmérettesés lesz, hiszen a reggeli forgalmas budapesti tekerés csak a kezdet. A Mátra meredek, de legalább árnyékos útjain felküzdjük magunkat a Kékestetőre, aztán a megérdemelt gurulással ráfordulunk a Parád felé tartó 24-es útra. Sirok vára előtt elfordulunk a lankás erdei útra, amely Verpelétre visz, onnan az egerszalóki sódomb lesz a következő célpont. A nemrégiben átadott Eger felé vezető kerékpárúton élvezhetjük a tükörsima aszfalton való gurulást. A Heves megye bringásaira számít a délutáni órákban, mert Felsőtárkány után egy erős mászás következik a Bükkön át Miskolcra, ahol majd a napot zárjuk.

4.nap (július 9) : Miskolc, Boldogkőváralja, Hollóháza, Sátoraljaújhely, Tokaj, Rakamaz, Tiszalök, Tiszadob, Tiszafüred

A 4.szakaszon a várak állnak majd a középpontba, hiszen az út során először Boldogkőváralját láthatjuk, aztán a regéci, és a füzéri vár következik. Az EuroVelo 11 útvonalán haladunk egy jó hosszú szakaszon, hiszen Sárospatakon és Tokajon tekerünk át. Az út Tiszalök felé kanyarodik vissza a folyó közelébe. Ahogy pár nappal ezelőtt a Duna mellett, úgy a Tisza partja mentén követjük az utat. A nap zárásaként a Tisza-tónál látjuk a naplementét.

5. nap (július 10) : Poroszló, Tiszafüred, Hortobágy, Debrecen, Berettyóújfalu, Gyula, Orosháza, Hódmezővásárhely, Szeged

Hortobágy kilenclyukú hídját láthajtuk az 5.szakasz elején. A kálvinista Rómának nevezett Debrecenben töltünk el egy kis időt, de haladunk is tovább Berettyóújfalu irányába. A Körös partjára érkezünk, Gyula városába és ezután Hódmezővásárhely felé haladunk. A szakasz vége Szegeden a Tisza partján lesz.

6.nap (július 11) : Szeged, Hajós, Baja, Mohács, Villány, Pécs

A Duna-Tisza köze következik, ugyanis Szegedről áttekerünk Bajára. Ismét a Duna közelében haladunk, hogy a villányi borvidék se maradjon látogatás nélkül. A siklósi várat meghódítva vár ránk még egy rövid, emelkedőkkel tarkított szakasz Pécsre az Eurakvilo Alapítvány otthonába.

7.nap (július 12) : Pécs, Dombóvár, Szántód, Tihany, Badacsony, Keszthely, Zalakaros

A pécsi reggelen már azzal a tudattal vágunk bele a bringázásba, hogy a Balaton déli partjára tekerve, majd onnan az északi part válozatos kerékpárútjain élvezhetjük a túra utolsó kilométerit. Keszthelytől elkanyarodunk a Kis-Balaton költőien szép domboldalaira és Zalakaros lesz a 7. szakasz zárása.

8. nap (július 13) : Zalakaros – Fonyód – Pezsgő 🙂

Minden reggel a Bringazas.hu Facebook oldalán élő bejelentkezésben ismertetjük az adott napi útvonalat, majd napközben további 2-3 alkalommal beszámolunk az eseményekről, végül minden este 21 óra körül egy részletes cikket olvashattok a www.bringazas.hu portálon.

Aki szeretne, csatlakozhat hozzánk bármelyik napon, szakaszon.

Az Iron Bike célja, hogy 2021 januárjától, az általunk megálmodott 7 magyarországi szakaszt bárki teljesíthesse az előre megadott pontos gps koordináták segítségével.

Reméljük, hogy teljesítménytúránk egy valódi kihívássá válik a jövőben a kerékpározás iránt rajongó közönség számára.

A túrával kapcsolatosan kereshető Szabó Zoltán a +36309559451-es telefonszámon.

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!