A Bianchi nagykövet, Zsiga Csaba kerékpáros tanácsai a téli időszakra

Ismerkedjünk meg Zsiga Csaba tanácsaival, hogyan lehet átvészelni a téli időszakot és egyben felkészülni a következő kerékpáros szezonra.

Sokaknak a téli időszak a test pihentetéséről szól, vagyis a megszokott mozgást lecsökkentik vagy teljesen szüneteltetik a következő meleg napsugarakig. Hallgatnak a belülről jövő, nyugtató sugallatra: a nyári test télen készül. Pedig nagyon fontos testünk karbantartása a borongós, hűvös napokon is.

Erre Fonyódon különösen figyelnek, hiszen a Bianchi nagykövet, Zsiga Csaba hihetetlen szenvedélyt érez a kerékpározás iránt és ezt már több emberre rá is ragasztotta. Az olaszországi Bianchi márkának szerte a világon van egy Ambassador (nagykövet) programja. Kizárólag a legextrémebb kihívásokat teljesítő embereket és versenyzőket támogatják. A magyarországi márkaképviselő Milánóban tekintett meg egy kerékpárversenyt, és a kinti vezetőkkel egyeztetve elindították hazánkban is a Bianchi Ambassador programot, amelynek köszönhetően Csaba az első hazai támogatott amatőr versenyző.

Sokat küzdök azért, hogy motiváljam az embereket a mozgásra, azon belül a bringára és a spinningre. – nyilatkozta Zsiga Csaba

Napi rendszerességgel tart Fonyódon spinning edzéseket, ahová nagyobb létszámban nők járnak, akik szeretnének gondoskodni testük edzettségéről. Természetesen a férfiak is szép számban képviseltetik magukat. Ahogy Csaba mesélte, gyakran találkozik olyan mozgásra szomjazó emberekkel, akik nem mernek elmenni egy ilyen közös tekerésre. Szégyellik a felszedett kilókat vagy a tükör előtt tekerve megpillantják a nem kívánt feleslegeket. Hiába a hangulatos világítás vagy a csalogató, ütemes zene, még így is vannak bátortalanok, akik nem mernek mások előtt mozogni.

Fonyódi Teker Klub, fotó © Bringazas.hu

Csabának se volt mindig egyszerű a kerékpározásra rászánni magát. Az elmúlt években 50 kilótól szabadult meg a bringázásnak és az egészséges életmódnak köszönhetően.

A kerékpározás aztán óriási élmény lett nekem, majd pedig egyenesen szenvedély, életforma és hitvallás.

Tavaly tavasszal emberfeletti teljesítménnyel 1009 kilométert tekert le kevesebb, mint negyven óra alatt, erről bővebben itt olvashatunk. Korábban pedig 2 Balatonkört is megtett egy nap alatt, ami több mint 400 kilométer lett. Ez volt saját magának a születésnapi ajándéka.

Miután sikerült búcsút inteni a feleslegtől és már azt gondolta, minden rendben van az életében, akkor jött egy újabb lelket és testet kihívás elé állító erőpróba. Daganatot diagnosztizáltak nála. Nagynénje Dr. Balaicza Erika segítségével, és családja, barátai támogatásával sikerül olyan energiákat kapni, hogy a megpróbáltatások ellenére hatalmas lendülettel, pozitív hittel áll a gyógyuláshoz. A kerékpározás pedig nagyszerű „gyógyszer”.

Csaba fő feladatának tartja, hogy a kerékpározást megszerettesse mindenkivel. Ezért a fokozatosság elvére építve, az alapoktól kezdi az építkezést. Tervei megvalósításához csatlakozott párja is, Pap Dominika, aki szintén aktív bringás. Az általa vezette Domi’s Fonyód – Infrashape & Szoláriumban kialakítottak egy olyan nyugodt helyet, ahol egy különleges kerékpáros edzőgéppel sportolhatnak a mozogni vágyók.

Az InfraShape Horizontal segíthet a fogyásban, zsírégetésben, a narancsbőr csökkentésében, bőrfiatalításban, a vérkeringés javításában és a méregtelenítésben egyaránt.

fotó © Bringazas.hu

Ez a forradalmian új fitnesz eszköz tartalmaz egy fekvő kerékpárt, amely sokkal kényelmesebb edzést biztosít. Infravörös melegítő lámpák jótékony hatásának köszönhetően, lehetőség van arra, hogy gyors súlycsökkentést érjenek el. A kollagén lámpák pedig segítik a test megfiatalodását.

A berendezés teljes vezérlése LED érintőképernyőn történik, hihetetlenül modern tervezésű és rendkívül könnyen használható. A tekerés Infrashape-en pedig biztosítja azt a komfort érzetet, ami garantálja a sikeres és gyors alakformálást egy gyönyörű balatoni panorámával.

A mozgás mellett az étkezésre is fontos hangsúlyt kell fektetni. A Domi’s Fonyód – Infrashape & Szoláriumban ebben is segítséget nyújtanak. A 100%-os magyar származású táplálékkiegészítő, a Blnce termékeit is meg lehet vásárolni, hogy teljes legyen az egészséges életmódról való gondoskodás.

Blnce termékek, fotó © Bringazas.hu

Ha még mindig vannak kételyeid az Infrashape Horizontal használatával kapcsolatban, akkor íme néhány meggyőző érv:

  • Nincs korhoz, nemhez, edzettségi szinthez kötve.
  • Biztonságos, túlsúllyal rendelkezők is bátran használhatják.
  • Nem terheli meg az ízületeket. Kényelmes pozícióban kíméli a derekat.
  • Nem kell másokra figyelni: csak te és az edzés. Mozgás közben kedvenc zenédre, filmedre, videódra tekerhetsz.
  • Az aromaterápiás funkcióknak köszönhetően stimulálhatjuk a szervezetet.
  • A vákuummasszázs és az infra fény pedig maximalizálja az edzés hatásfokát.
  • A kollagén lámpák a bőr egészségének megtartásáért felelnek.

A kerékpározás felszabadító érzését szeretné közvetíteni Zsiga Csaba a spinning óráin és a Infrashape Horizontal használatával, hogy a téli nyugalmasabb időszakban is aktívan sportoljanak az emberek.

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!