A 22 éves Marc Hirschi nyerte a Tour de France leghosszabb, 12. szakaszát

A leghosszabb etapon vannak túl a Tour de France versenyzői, az összetett élcsoportja nem változott, azaz továbbra is a szlovén Primoz Roglic vezet.

Korábban már második és harmadik helyen is sikerült célba érni a svájci Marc Hirschinek. Az utolsó 30 kilométer alatt egyedül küzdötte fel magát, így magabiztosan nyerte meg a Tour de France leghosszabb szakaszát.

A Chauvigny és Sarran Correze közötti 218 kilométer etapján eleinte egy hatfős szökevénycsoport haladt az élen. A főmezőny azonban nem engedte el túl messzire az élbolyt, így azt még az utolsó negyven kilométer előtt utolérték, amikor is következett két rövid, de meredek emelkedő. Az elsőn többen is ritmust váltottak és maguk mögött hagyták a mezőnyt. A második tetejére elsőként már az idei Touron harmadik szökésével próbálkozó Hirschi ért fel, ráadásul előnye is volt riválisaival szemben. Mivel a mögötte lévő 11 fős csoport nem dolgozott össze megfelelően, így a 22 éves svájci bringás – egy-egy második és harmadik hely után – harmadik próbálkozására célt ért, azaz megnyerte a szakaszt.

A főmezőny, benne az összetett elsőségre pályázó valamennyi esélyessel, 2:33 perc hátránnyal ért célba.

12. szakasz, Chauvigny-Sarran Correze, 218 km:

1. Marc Hirschi (svájci, Sunweb) 5:08:49 óra
2. Pierre Rolland (francia, B&B Hotels-Vital Concept) 47 mp hátrány
3. Sören Kragh Andersen (dán, Sunweb) 52 mp h.

Az összetett élcsoportja:
1. Primoz Roglic (szlovén, Jumbo-Visma) 51:26:46 óra
2. Egan Bernal (kolumbiai, Ineos Grenadiers) 21 mp h.
3. Guillaume Martin (francia, Cofidis) 28 mp h.

Pénteken 7 kategorizált hegy vár rájuk a Chatel-Guyon és Puy Mary Cantal közötti 191 km alatt, nem sok sík tereppel fognak találkozni.

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!