A magyar országúti válogatott is indul a 2020-as Tour de Hongrien

A legjobb magyar kerékpárosok saját csapataikban indulnak, az amatőr versenyzőket felvonultató válogatott várhatóan Karl Ádámot fogja segíteni a sprintekben.

Debrecenből induló 174 kilométeres első etap Hajdúszoboszlón ér véget, ezt a 182 kilométeres Karcag-Nyíregyháza és a 171 kilométeres Sárospatak-Kazincbarcika szakasz követi, majd következik a királyetap, amelyen a Miskolcról rajtoló mezőny 178 kilométert megtéve a Kékestetőn ér célba. A zárószakasz Esztergomból indul, majd 156 kilométer után ott is zárul úgy, hogy a mezőny négy kört tesz meg, amely magában foglalja a dobogókői emelkedőt.

“Az első ötbe kerülés Dina Márton részéről reális, láttuk, hogy képes volt Alejandro Valverdéékkel mozogni” – utalt Dér Zsolt arra, hogy a Kometa-Xstra hegyimenője a január végi Trofeo Serra de Tramuntana spanyolországi egynaposon kilencedik lett egy rendkívül erős mezőnyben, azonos idővel a másodikként befutó 2018-as spanyol világbajnokkal. Dina olyan riválisokat utasított maga mögé, mint például a 2018-as Vuelta a Espanán második spanyol Enric Más.

A szakvezető jó szereplést vár a Mitchelton-Scott színeiben induló Peák Barnabástól is, akit támogat majd az ausztrál World Tour-sor, valamint Kusztor Pétertől, aki a Novo Nordisk kapitányaként érkezik.

Fetter Erik pedig, ha jól bírja a hegyeket, beférhet az első húszba” – fűzte hozzá Dér Zsolt. Kitért rá: az elmúlt években a magyar szövetség és a versenyszervezők a Tour de Hongrie mellett több komoly nemzetközi viadal megszervezésével segítették a hazai kerékpárosok fejlődését, megemlítette például a V4 versenyt, illetve a júniusban Magyarországra látogató ifjúsági világkupát.

“Ezek, illetve a versenyzők egyre jobb szereplésének gyümölcse, hogy Magyarország felkerült a nemzetközi kerékpáros térképre, bekerült a nemzetközi köztudatba, rengeteg csapat szeretne hazánkban versenyezni és emellett szívesen szerződtetnek magyar versenyzőket is soraikba”  – fogalmazott.

Szilasi László versenyigazgató szerint van esély arra, hogy a májusi Tour de Hongrie országúti kerékpáros körversenyen részt vegyen Mathieu van der Poel, a cyclocross (terepkerékpár) világbajnoka.

Szilasi László az MTI érdeklődésére elmondta: az első három sík szakasz kiváló lehetőség azoknak a Tour de France-ra készülő sprintereknek, akik nem indulnak a Giro d’Italián, így számít néhány nagy név részvételére.

A május 13. és 17. között sorra kerülő magyar körversenyen összesen 861 kilométer leküzdése vár a mezőnyre, amely minden eddiginél erősebb lesz. Ennek egyik oka, hogy a Tour de Hongrie két nappal azt követően rajtol, hogy Magyarországon rendezik május 9. és 11. között a Giro d’Italia első három szakaszát, így az amúgy is Magyarországon tartózkodó World Tour-csapatok szívesen neveztek a magyar körversenyre is.

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!