Itt a 2020-as Giro d’ Italia magyarországi útvonala, térképpel, időpontokkal

A Giro d’italia nemzetközi kerékpáros körverseny Magyarországon 62 települést érint, míg négyhez nagyon közel halad el. Íme a percre pontos időpontok, mikor zárják le a településeken az útszakaszokat.

A bicikliversenyt 2020. május 9. és 31-e között rendezik, a futam Budapestről indul május 9-én majd, és halad át az országon. A Giro Hungary közzétette a percre pontos menetrendet, pontosabban a verseny miatt az adott szakaszok zárásainak kezdetét és végét.

A verseny magyarországi szakaszának első etapja május 9-én, szombaton egy 9,5 kilométeres budapesti időfutam lesz, amely a Hősök teréről indulva az Andrássy úton halad, érinti a Parlamentet, majd a Dunán át a Clark Ádám téren keresztül a Várban zárul. A második, 193 kilométeres etap ugyancsak a Hősök teréről rajtol május 10-én Komárom-Esztergom irányába, áthalad Pannonhalmán és Győrben ér véget a táv. A harmadik szakasz Székesfehérvárról indul, majd végig halad a Balaton-felvidéken, Hévíz érintésével Zalakaroson át Nagykanizsán fejeződik be.

Az alábbi időpontokban számíthatnak a települések lakosai lezárásokra:

2020. május 9. (Budapest)

BUDAPEST 10:00 – 18:00
(Hősök tere, Andrássy út, Parlament, Duna-part, Clark Ádám tér, Vár)

2020. május 10. ( Budapest – Győr)

BUDAPEST 10:30 – 13:20

SZENTENDRE 10:53 – 13:36

PILISSZENTLÁSZLÓ 11:12 – 13:44

DÖMÖS 11:28 – 14:01

PILISMARÓT 11:33 – 14:07

ESZTERGOM 11:40 – 14:26

TÁT 12:05 – 14:37

NAGYSÁP 12:17 – 14:50

BAJNA 12:23 – 14:54

HÉREG 12:34 – 15:05

TARJÁN 12:40 – 15:14

VÉRTESTOLNA 12:52 – 15:23

AGOSTYÁN 12:58 – 15:30

TATA 13:02 – 15:42

KOCS 13:19 – 15:53

NAGYIGMÁND 13:34 – 16:08

CSÉP 13:44 – 16:16

KISBÉR 13:58 – 16:30

BAKONYSZOMBATHELY 14:07 – 16:39

BAKONYBÁNK 14:13 – 16:46

TÁPSZENTMIKLÓS 14:21 – 16:53

TÁP 14:26 – 16:57

NYALKA 14:31 – 17:03

PANNONHALMA 14:35 – 17:12

NYÚL 14:45 – 17:19

GYŐR 14:58 – 17:42

2020. május 11. (Székesfehérvár – Balaton – Nagykanizsa)

SZÉKESFEHÉRVÁR 9:05 – 11:45

SÁRSZENTMIHÁLY 9:21 – 11:56

SÁRKESZI 9:28 – 12:00

NÁDASLADÁNY 9:33 – 12:05

ŐSI 9:38 – 12:10

BERHIDA 9:45 – 12:19

PAPKESZI 9:55 – 12:28

BALATONFŰZFŐ 10:02 – 12:35

BALATONALMÁDI 10:06 – 12:40

SZENTKIRÁLYSZABADJA 10:13 – 12:46

VESZPRÉM 10:20 – 12:56

CSOPAK 10:41 – 13:14

BALATONFÜRED 10:45 – 13:22

TIHANY 10:55 – 13:33

ASZÓFŐ 11:06 – 13:39

ÖRVÉNYES 11:10 – 13:42

BALATONUDVARI 11:13 – 13:45

BALATONAKALI 11:19 – 13:50

ZÁNKA 11:27 – 13:58

KÖVESKÁL 11:34 – 14:07

GYULAKESZI 11:49 – 14:22

TAPOLCA 11:55 – 14:29

HEGYMAGAS 12:05 – 14:38

BALATONEDERICS 12:20 – 14:51

BALATONGYÖRÖK 12:23 – 14:54

VONYARCVASHEGY 12:26 – 14:58

GYENESDIÁS 12:30 – 15:01

KESZTHELY 12:33 – 15:11

HÉVÍZ 12:42 – 15:18

ALSÓPÁHOK 12:49 – 15:21

SÁRMELLÉK 12:58 – 15:29

ZALAVÁR 13:08 – 15:38

ZALASZABAR 13:15 – 15:46

NAGYRADA 13:17 – 15:49

GARABONC 13:23 – 15:54

ZALAKAROS 13:26 – 16:01

GALAMBOK 13:33 – 16:05

ZALASÁRSZEG 13:40 – 16:11

NAGYKANIZSA 13:47 – 16:29

INTERAKTÍV TÉRKÉP:

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!