Valter Attila megőrizte 22.helyét a Giro d’Italia összetettjében

Valter Attila 41 másodperc hátránnyal 39. lett, összetettben pedig megtartotta a 22.helyét.

A Cervia és Monselice közötti 192 kilométeres sík etap hajrájához közeledve két negyedik kategóriás emelkedő nehezítette a versenyzők dolgát. A mezőnytől korán eltekerő hétfős boly üldözését a ciklámen trikóért harcoló Peter Sagan csapata, a BORA-hansgrohe vezette. A német sor célja az volt, hogy a rövid, de néhol igen meredek emelkedőkön leszakítsák a mezt viselő, a sprinterek pontversenyét vezető Arnaud Démare-t. Az első emelkedőn ez csak időlegesen sikerült, a másodikon viszont – amelyen a szökés utolsóként elöl maradó tagjait is befogták – a támadások sorozatától megrostálódott a sor, az élmezőny zömét az esélyesek és segítőik alkották. Sagan is leszakadt az első csoportról, és sorával a hajrában a síkon minden igyekezete ellenére sem tudott felzárkózni az élmezőnyre.

Fotó Giro d’Italia

A sprintben Diego Ulissi bizonyult a leggyorsabbnak, az UAE olasz versenyzője ezen a Girón másodszor diadalmaskodott, pályafutása során pedig immár nyolcadik etapgyőzelmét ünnepelhette az olasz körversenyen. Másodikként a rózsaszín trikós Joao Almeida ért célba – célfotóval megelőzve a harmadik Patrick Konradot –, ezzel az időjóváírásnak köszönhetően hat másodperccel növelte előnyét riválisai előtt, akik mind azonos idővel értek be.

Valter Attila 41 másodperc hátránnyal 39. lett, összetettben pedig megtartotta 22.helyét.

Giro d’Italia, 13. szakasz, Cervia-Monselice, 192 kilométer
1. Diego Ulissi (olasz) UAE Team Emirates 4:22:18
2. Joao Almeida (portugál) Deceuninck-Quick Step a.i
3. Patrick Konrad (osztrák) Bora-hansgrohe a.i
.
39. Valter Attila (magyar) CCC Team + 41 mp

Összetett állása:
1. Joao Almeida (portugál) Deceuninck-Quick Step 53:43:58
2. Wilco Kelderman (holland) Team Sunweb + 40 mp
3. Pello Bilbao (spanyol) Bahrain-McLaren + 49 mp
.
22. Valter Attila (magyar) CCC Team + 25:23

Szombaton a Conegliano és Valdobbiadene közötti 34.1 kilométeres egyéni időfutam vár a Giro d’Italia mezőnyére.

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!