A Giro d’Italia verseny hazai népszerűsítése

A korábbi népszerűsítő bringás túrát megismételve, 2019.november 23-án szombaton, Biatorbágyról indult útnak a rózsaszín karaván.

A Giro Superior túrák célja, hogy az emberek tudatában aktívan éljen a jövő évi verseny, amelynek első 3 szakasza Magyarországon kerül megrendezésre. Biatorbágyon több mint 50 bringás gyűlt össze rózsaszínben, így nem átlagos túrázóknak tűntek, hanem igazi Giro d’Italia hírnökeinek. Karavánként haladtak a kijelölt útszakaszon, melyre az autósok, járókelők felkapták a fejüket. A szeles novemberi szombaton egy könnyed 30, illetve egy átmozgató 60 kilométeres kerékpártúra közül választhattak az érdeklődő bringások.

„A szervezés nem gond, hiszen van országúti és mountain bike csapatunk is, így nagyon sok a túrára fogható bringás, ráadásul egy ilyen kezdeményezéshez a szülők is örömmel csatlakoznak, kísérettel pedig a többiek is szívesebben engedik el a gyerekeket” – nyilatkozta Sós Sándor az Újbuda Superior Mountain Bike SE vezetője.

Fotó: Facebook/Újbuda MTSE

Magyarországról 2020.május 9. és 11. között rajtol el a Giro D’Italia verseny. A megmérettetés Budapesten egy 8,6 kilométeres időfutammal kezdődik, majd Budapest-Győr és Székesfehérvár-Nagykanizsa szakaszokon fognak elhaladni a versenyzők.

Még várható hasonló szervezésű bringázás, ha a téli időjárás is engedi. A hazai lelkes kerékpárosok minden lehetőséget megragadnak, hogy javuljon a közlekedési morál.

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!