Peter Sagan is indul a Giro d’Italia 2020-as versenyén

Milánóban jelentette be Peter Sagan, hogy 2020-ban elindul a Giro d’Italia versenyén

Nagy bejelentést tett Peter Sagan a milánói sajtótájékoztatón. A háromszoros világbajnok még soha nem indult a Giro d’Italia versenyén. A Tour de France-on és Vuelta a Espanán már több szakaszgyőzelmet is magáénak tudhat. Májusban ott lesz a budapesti rajtnál sok kerékpáros rajongó nagy örömére.

„Az elmúlt tíz évben sok lehetőségem volt Olaszországban versenyezni, de mindig azt éreztem, hogy valami hiányzik, a Giro d’Italia. Nem hinném, hogy lenne olyan bringás, aki ne álmodozna arról, hogy részt vegyen a Corsa Rosán, az egyik legszebb és legnehezebb versenyen. Ezért örülök, hogy bejelenthetem, ott leszek Budapesten a startvonalon, készen állok az ikonikus Grand Tourra, először életemben. Biztosan nem lesz könnyű, de már várom. Az, hogy a Nagy Rajt és az első három szakasz Magyarországon lesz a jövő évi Girón, arra is lehetőséget ad, hogy Szlovákiához közel versenyezzek, és biztos vagyok abban, hogy szlovákok tömegei fognak végig az út mellett szurkolni” – nyilatkozta Sagan.

Ezzel a döntéssel egyértelművé vált, hogy 2009 óta először hagyja ki a kaliforniai versenyt. Minden évben ott töltötte a felkészülést a májusi megmérettetésre.

A milánói sajtótájékoztatón bemutatták a Giro útvonalát is.  Hősök teréről indul egy 9,5 km-es időfutam, majd 2 magyarországi szakasszal folytatódik, ahová valószínűleg sok lelkes rajongója követni fogja.

Az olimpia miatt könnyebb útvonalat állítottak össze a versenyzők számára, vagyis az Etna után csak az utolsó szakaszokban kell majd megküzdeniük a Dolomitok és az Alpok hegyeivel.

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!