EuroVelo 11, Tiszalöktől Tiszaújvárosig bringázunk

EuroVelo 11 következő szakaszában bemutatjuk Tiszalöktől Tiszaújvárosig kanyargó útvonalát. A töltésen ritka az autó, ezért gyerekekkel tökéletes kerékpáros kirándulóhely.

Táv: kb  30 km

Nehézség: 5/1

Az előző részben Tiszalöknél fejeztük be a túránkat, így innen folytatódik az utunk a Tisza gáton haladva. Tiszadadától védett úton jutunk el a Tisza-tóig, csak néhány horgászni vágyó autós zavarhatja meg a nyugodt tekerésünket. Zemplén domborulatait magunk mögött hagyjuk, így a róna végtelensége és csend vesz körül az előttünk álló szakaszon.

Fotó Tokár Rita

Tiszalöki vízerőművet elhagyva az első település, amit érintünk az Tiszadada. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, a Tisza bal partján, Tiszavasváritól északnyugatra található. Már az Árpád korban is lakott lehetett, mert írásos feljegyzésekben megtalálták nyomait.

Fotó Tokár Rita

A 21. században igyekszik fejlődni, de igyekszik megőrizni is hagyományait, üdülőfalu jellegét. Jelenleg a lakosság nagy része mezőgazdaságból él. Egy pontonhídon juthatunk át a Tisza másik oldalára is.

A Rákóczi utcán haladunk, ez a község főutcája, amikor is rátérünk a Damjanics utcára, amely a töltésre visz minket.

Fotó Palencsár István

Kevés útjelző tábla van erre, így csak akkor lehetünk biztosak,hogy jó helyen vagyunk, ha már a jobb oldalunkon a fasor és a Tisza kanyarog. Szívesen járnak ide sétálni, kirándulni a turisták, mert ezen a csendes szakaszon hangulatosan kanyarog az út.

Fotó Palencsár István

Ahogy haladunk a gáton, gyönyörű látványban lehet részünk, hiszen a Tisza szabályozása miatt, egy csendes morotva kápráztatja el szemeinket.

Fotó Tokár Rita

Fotó Tokár Rita

Fotó Tokár Rita

A sík táj a folyóvízi feltöltés következtében alakult ki, a természetes úton elhagyott medrek és a mederrendezések során levágott kanyarulatok (morotvák) által. Az ártér máig őrzi az Alföld ősi, vízjárta világának vadregényes arcát. Az 1977-ben védetté nyilvánított, 1030 hektáron fekvő terület holtágai, kemény- és puhafa ligeterdői nyújtanak menedéket az egykori gazdag élővilág túlélőinek.

Fotó Tokár Rita

Tisza szabályozása

Az 1800-as évek nagy Tisza-szabályozási munkálatai itt Tiszadob közelében kezdődtek az urkomi- erdőnél 1846 augusztus végé. Az első kapavágást maga Széchenyi István tette meg. A szabályozás terveit Vásárhelyi Pál készítette el, aki azonban a gátépítések megindulása után nemsokkal elhalálozott. A munkálatok során 136,2 kilométernyi kanyarulatot szüntettek meg 112 átvágással, melynek következtében a folyó eredeti 1419 km-es hossza 996 km-re csökkent, miáltal Tiszaújlak és Tiszabecs térségében a folyó esése kilométerenként 3,8 cm-ről 6,0 cm-re nőtt.

A tiszadobi Andrássy-kastély

Ha csak annyit mondunk, „kastély”, a fantáziánkban biztosan egy olyasfajta építmény elevenedik meg, mint amilyen az Andrássyak egykori tiszadobi nyaralóhelye. A szájhagyomány szerint a kastély Erzsébet magyar királyné tiszteletére, a francia Loire folyó mentén épült középkori lovagi várkastélyok mintájára készült. 500 hektáros parkban egy egyedi labirintust is találunk.

Az épület érdekessége: az évszakok számának megfelelően 4 bejárata, a hónapok számának megfelelően 12 tornya, a hetek számának megfelelően 52 szobája és a 365 napnak megfelelően 365 ablakszeme van.

Fotó Tokár Rita

Fotó Tokár Rita

Fotó Tokár Rita

Fotó Tokár Rita

Községet elhagyva visszatérünk a megkezdett töltésre, hiszen még van hátra kb 15 km. A gazdag élővilág megtisztel jelenlétével, mert őzikék és vaddisznók is nyugodtan keresgélnek élelmet. Tekerésünket egy pillanatra megszakítjuk, mivel egy emlékpart állja utunkat, ahol Vásárhelyi Pál szobra magasodik.

Fotó Tokár Rita

Az utunkat megszakítjuk, hiszen a fejlődő Tiszaújvárosba teszünk egy kitérőt. A 35-ös főút keresztezi a töltést, itt jobbra kanyarodva érjük el a települést. A Tisza-hídon átkelve első nagy épület a Tisza Erőmű, amely tornyai már messziről mutatják a városba vezető irányt. A Sajó és Tisza folyók által közrezárt alföldi táj adottságai lehetőséget nyújtanak a horgászok és vízi sportok szerelmeseinek a kikapcsolódásra. A Tisza-sziget a város külső részéhez tartozik, megfelelő természeti kikapcsolódást biztosítva a város lakosainak és az ide látogató vendégeknek.

Fotó Tokár Rita

Minden évben megrendezik az országos színvonalú Triatlon Nagyhetet, amit Triatlon Világkupával zárul. A városban nagyon fontos szerepet kap a sport, így a kerékpároázás is, ezért tökéletes utakon gurulhatunk végig.

A következő EuroVelo 11 útvonala egy hosszabb, de sík szakasz lesz, amelynek végső pontjánál a Tisza-tó vár ránk.

Az EuroVelo 11 további szakaszainak bemutatása IDE KATTINTVA tekinthető meg! 

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!