Az olasz főváros számtalan csodálatos épülettel, látnivalóval várja látogatóit. Egyre több kerékpáros jelenik meg az ókori város utcáin.

A ködös, morcos téli időszak álmodozásra, tervezgetésre tökéletesen alkalmas. Január tűnik az egyik leghosszabb hónapnak, ilyenkor érdemes a költségvetést átnézni és számolgatni, olvasgatni, merre érdemes elindulni, hogy felfedezzük a világot. Választásunk az olasz fővárosra esett. Sokan a mediterrán temperamentumot veszik alapul és káosznak látják az olasz közlekedést. Pedig kevesebb az idegeskedő sofőr, mint nálunk és jobban figyelnek egymásra. Kívülállóként gyakran csak annyit látunk, hogy arra közlekednek, amerre éppen tudnak, ahol hely van.

Rómába vonattal érkeztünk, mert tökéletes a vasúti közlekedés. Külön kialakított helyek vannak a kerékpároknak, ezekre rálátni és az utastér tiszta, kényelmes, tágas. A gazdasági válság adott szárnyakat a bringázásnak az elmúlt években, hiszen az emberek a tömegközeledést és a kerékpározást választják az autók helyett. Többszörösre nőtt a drótszamarakat használók száma, így a város központi részen autómentes övezeteket is kialakítottak.

Fotó Tokár Rita

Ne akarjunk minden látnivalót egy napra bezsúfolni, hiszen a város kínálata bőséges és lépten nyomon műemlékekkel, nevezetességgel, a történelem egy részével találkozhatunk. Nekünk csak egy napunk volt rá, hogy a számunkra felfedezésre váró látnivalókat bringával is bejárjuk.

A Termini vasútállomástól kb 2 kilométerre található a Colosseum, így a gyér forgalomban minden fennakadás és eltévedés nélkül már ott találtuk magunkat a hatalmas épület tövében. Nincs olyan nap a hétből, amikor turisták százai ne állnának a közelében, hogy megörökítsék ezt a hatalmas ókori építményt. Úgy tartja a mondás:

„Amíg a Colosseum áll, állni fog Róma, ha elpusztul, elpusztul Róma és a világ is”.

Időszámításunk után 80-ban adták át nagy ünnepléssel egybekötve. Az épületet gladiátor- és állatviadalok színhelyéül tervezték, és a korhoz képest hatalmas méretű nézőtömeg befogadására volt képes.

Fotó Tokár Rita

Innen pár száz métert gurultunk a macskaköves úton és máris a Forum Romanum tágas tere, szebbnél szebb épületekkel várt minket. Az autómentes övezetben jól megférnek egymás mellett a gyalogosok és a kerékpárosok. Ez volt az ókori Róma fő köztere, a Capitolium és Palatinus domb közötti tér, mely a kereskedelmi és politikai világ érintkezőhelyének számított.

Fotó Tokár Rita

Fotó Tokár Rita

Alig tekerünk a macskaköveken, máris Róma legforgalmasabb terén, a Piazza Venezián találtuk magunkat. A szikrázóan fehér, II. Viktor Emmánuel számára épített emlékmű ámulatba ejtő nagysága megállásra késztetett minket. Szent Márk bazilika a tér egyik sarkában várja, hogy a kíváncsi szemek figyelme megakadjon rajta.

Fotó Tokár Rita

Mivel a római bringázásra csak 1 napunk volt, így kerékpárra pattanva belevetettük magunkat a forgalomba. A II.Viktor Emmánuel hosszú utcáján haladtunk, amikor is a Tevere folyó partjához lyukadtunk ki. Bár nem volt több kilométer ez a szakasz, de azt tapasztaltuk, hogy az autósok nem húzták ránk a kormányt, nem keresték velünk a konfliktushelyzetet. Útközben bringás futárokat is láttunk, akik divatos ruházatban tekeretek az utcákon.

Fotó Tokár Rita

Fotó Tokár Rita

Az Angyalvár előtt ismét több turistával futottunk össze, de bringások is akadtak, akik haladtak a saját útjukon. Eredetileg az Angyalvár Hadrianus császár síremlékének épült 135 és 139 között, de a 19.században börtönként, majd kaszárnyaként is működött. 1933-tól pedig már múzeumként látogatható.

Fotó Tokár Rita

Ha körbe tekintünk, akkor a távolban feltűnik a Szent Péter bazilika a Vatikánvárosban. A hozzá vezető út egyik részét bringások és gyalogosok is használhatják. A díszes öltözetű Svájci Gárda adja a Vatikán őrségét. Hiába a világ legkisebb területű és népességű független állama, még 1 nap is kevés lenne bejárni és megcsodálni.

Fotó Tokár Rita

Fotó Tokár Rita

Az El Camino után az egyik legnépszerűbb zarándokút Európában a Via Francigena, a kb 1700 kilométer hosszúságúságával gyalogosan és kerékpárral is teljesíthető. Canterburyből indul és Vatikánban ér véget: útközben megtapasztalva a franciák és a svájciak vendégségét, a Szent Bernárd hágó szépségét, és az olasz utakon haladva egészen a Rómáig tartó lelki megerősödést. Hiszen a komfort zónából kilépve rengeteg élményben lehet részünk, ehhez erős kitartásra van szükség. Az út kb 70%-a aszfaltozott, de a többi része murvás.

Vatikánt elhagyva, szűk utcácskákon gurulunk, miközben sorban elhaladtunk szebbnél szebb emlékhelyek mellett, majd megpillantottuk a Trevi kutat. A szökőkút három út találkozásánál épült fel, innen származik megnevezése is (Trivium). Szerettünk volna egy olyan képet készíteni, ahogyan a kerékpárok a kút szélének támaszkodva pihennek. Erre esélyünk se volt, hiszen 2 másodpercen belül az olasz rendőrök füttyszóval és karlendítéssel ellenezték a próbálkozást, így jobbnak láttuk távolabbról szemügyre venni. A Trevi-kúthoz egy monda fűződik, ami szerint, aki bedob egy pénzérmét, az még biztosan visszatér Rómába, az „örök városba”. Mivel az időnk rohamosan fogyott, így a bedobott pénzérménkben bízva, fájó búcsút vettünk a várostól, hogy legközelebb ismét ellátogathassunk ide.

Fotó Tokár Rita

Különleges hangulata van Rómának. Teljesen más érzés megállni és megcsodálni kerékpárral azokat a történelmi helyeket, amiket korábban csak a televízión vagy interneten keresztül láthattunk.