Kézzel festett, egyedi kerékpáros cipők

A nőknek mindig szükségük van a táskájukhoz illő cipőre is. Ugyanez érvényes a kerékpárokra, mennyivel jobb az összhang, ha a bringa a ruházattal és a cipővel harmonizál.

Caitlin Fielder és társa, George Bennett az andorrai lakásukban dogoznak a korona vírus idején is, hiszen tele vannak megrendelésekkel. Ha visszaáll a rend a kerékpáros világban, akkor remélik, hogy egy-egy sikeres szakasz győzelem után viszontláthatják alkotásukat a dobogón álló versenyzőkön.

Fotó Caitlin Fielder

Az új-zélandi származású Caitlin Fielder soha nem tanult festészetet, az élet teljesen más területén dolgozott, egyedül a szüleitől örökölhette kézügyességét. Társa George Bennett profi kerékpáros, akit egyszer születésnapjára meglepett egy egyedi, kézzel festett biciklis cipővel. Mindig büszkeséggel töltötte el, hogy egy-egy versenyen viszont láthatta párján az alkotását. Ezután szépen lassan érkeztek a megrendelések más bringásoktól is.

Fotó Caitlin Fielder

Fotó Caitlin Fielder

Fotó Caitlin Fielder

A munkafolyamat

Nagyon fontos a tervezés, a folyamatos egyeztetés a megrendelővel, hogy a minta teljes egészében passzoljon hozzá. Miután véglegesítik a terveket, jöhet az alkotás. Halvány ceruzavonásokkal megrajzolja a mintát a cipőre, hogy az a megfelelő helyre kerüljön.

Fotó Caitlin Fielder

Fotó Caitlin Fielder

Acetonnal lemossa a felső réteget, aztán jön a művészi alkotás a speciális akril festékkel. Végül pedig a “tartósítás” zárja a folyamatot, hogy maradandó legyen az elkészült mű.

Fotó Caitlin Fielder

Luis Leon Sanchez és Primoz Roglic a legújabb rendelők, akik azért keresték fel, hogy egyedi cipőben indulhassanak az idei versenyeken. Korábbi ügyfelei közül volt Esteban Chaves, Mathieu Van der Poel, Michael Matthews, Hannah Barnes. Figyel az igényekre, például Chaves, az élénk színeket emelte ki, míg Matthews olyan részleteket választott, amelyek közel 50 órás munkát igényeltek.

Fotó Caitlin Fielder

Fotó Caitlin Fielder

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!