135 kilométeren át szökésben volt Valter Attila az UAE Tour versenyén

Az Egyesült Arab Emírségek egyhetes körversenyén (UAE Tour) pénteken Valter Attila tagja volt a rajt után meglépett, hatfős szökevénycsoportnak, amelyet aztán 135 kilométer után ért utol a mezőny.

Az UAE Tour pénteki, utolsó előtti, 165 kilométeres szakaszát kétségkívül az Egyesült Arab Emírségek legismertebb részén jelölték ki, a mezőny Dubaj belvárosi részén tekert. Feltűnt a földkerekség legmagasabb épülete, a 828 méteres Burdzs Kalifa felhőkarcoló, majd az első hétcsillagos szálloda, a vitorla alakú Burdzs al-Arab, a cél pedig a mesterséges Pálma-szigeten volt.

Fotó: UEA Tour

A rajt után öt kilométerrel egy hatfős csoport meglépett a mezőnytől, s a televíziós közvetítésben örömmel láttuk, hogy Valter Attila (Groupama–FDJ) is ott van a szökevények között. Miként egy másik FDJ-s, a francia Matthieu Ladagnous is. A boly három és fél perces előnyt is összehozott, de a sík terepen várható volt, hogy a mezőny utoléri majd, a sprinterek nem adják oda a szakaszgyőzelmet.

Fotó: UAE Tour

Így is történt, 25 kilométerrel a vége előtt Valteréket megfogták – akik így 135 kilométert tekertek elöl –, a végén a mezőnyhajrát pedig az ír Sam Bennett (Deceuninck–Quick-Step) nyerte meg, aki korábban a negyedik szakaszt is behúzta. Valter Attila végül a 79. helyen ért célba, de neki is ugyanannyi lett az ideje, mint a győztesnek, azaz 3:32:23 óra. A csapatát pedig jól „reklámozta” ezen az etapon. Az összetettben értelemszerűen a szlovén Tadej Pogacar (UAE Emirates Team), a Tour de France címvédője maradt az élén, Valter pedig a 39. helyen áll a 127 fősre fogyatkozott mezőnyben. Az UAE Tour szombaton zárul.

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!