A párizsi olimpián ugyanannyi női kerékpárversenyző indulhat, mint férfi

A döntés még nem érinti a 2021-es tokioi olimpia indulóit, de már Párizsban megrendezésre kerülő versenyen egyenlő létszámban vehetnek részt nők és férfiak.

Az UCI bejelentésében szerepel, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal közösen elfogadták a határozatot, ezentúl azonos számú női és férfi versenyző indulhat kerékpáros számokban az olimpián. Természetesen a 2021-es tokioi olimpiát nem fogja érinteni, csak a 2024-es párizsi olimpián fog életbe lépni. Tokióban megrendezésre kerülő olimpián 299 férfi és 229 női kerékpáros vehet részt, ami 2024-ben 257-257 férfi és női bringás változik.

A 2021-es megmérettetésen 130 férfi és 67 nő szerepel az országúti szakágban, viszont a következő olimpián nemenként 90 versenyző állhat rajthoz. A női országúti kerékpározásokat 1984-ben láthattuk először az olimpiák történetében, ahol 45 bringás állhatott a rajthoz. Még nem hozták meg a döntést azzal kapcsolatban, mennyire maximalizálják csapatok számát országonként, de számítások szerint, a férfiaknál az eddig öt fő háromra vagy négyre fog csökkenni és a nőknél is várhatóan ugyanekkora lehet maximálisan egy csapat. Az elmúlt években egyre nagyobb sikernek örvendnek női kerékpáros versenyek, sok feltörekvő fiatal tehetség mutatja meg tehetségét. Egyedül a pályakerékpárosoknál minimális a változás aránya, ugyanis férfiaknál az eddigi 98 fős limitet 95-re viszik le, míg a nőknél a 91-et emelik 95-re. Hazánkban is akadnak tehetséges női kerékpárosok, reméljük hamarosan az olimpiára is sikerül a  kvalifikációjuk.

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!