Vádat emeltek az országúti kerékpárbajnokságon balesetet okozó férfi ellen

Közúti baleset gondatlan okozása miatt vádat emelt a Győri Járási Ügyészség az ellen a férfi ellen, aki balesetet okozott tavaly nyáron a felnőtt országúti kerékpárbajnokság pannonhalmi körversenyén – közölte a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség kedden az ügyészség honlapján.

2022. június 24-én rendezték a Magyar Kerékpáros Szövetség Felnőtt Férfi és Női Országúti Bajnokságát Pannonhalmán.

A vád szerint a 66 éves férfi a júniusi verseny ideje alatt a részleges rendőri zárás ellenére autójával felkanyarodott a versenypályának kijelölt útszakaszra. Az élbolyt felvezető motoros rendőr fény- és hangjelzést, valamint kézjelzést is adott a sofőrnek, jelezve, hogy húzódjon le az út jobb oldalára.

A vádlott azonban ehelyett bekanyarodott balra, egy kapubejáróba, közben az élbolyban haladó négy versenyző utolérte őt; a kerékpárosok sebessége elérte az óránkénti 45-55 kilométert.

Az autó a négy kerékpáros elé kanyarodott, akik már nem tudtak megállni, a gépkocsi hátuljának ütköztek.

Gönczy Gergőt kulcscsonttörés és a térdén lévő vágott seb miatt mentő szállította el, míg Wermeser Zsombor zúzódásokat szenvedett. A kerékpárokban jelentős anyagi kár keletkezett.

A közlemény szerint a vádlott a közlekedése során megszegte a KRESZ rendőri jelzésekkel és bekanyarodással kapcsolatos szabályait.

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!