Valter Attila 26. helyen ért célba a Tre Valli Varesinén

A belga Ilan Van Wilder (Soudal Quick-Step) nyerte a 102. alkalommal megrendezett Tre Valli Varesine (Varesei három völgy) elnevezésű országúti kerékpárversenyt, amelyen Valter Attila (Jumbo-Visma) a 26. helyen végzett, Fetter Erik pedig nem ért célba.

A 196.5 kilométeres versenyen kedden Fetter Erik sikerrel bekerült a nap szökésébe, amely 30 kilométerrel a rajt után alakult ki.

A szökevények akkor hagyták el a mezőnyt, amikor a két körpálya közül a rövidebbre fordultak rá, itt nyolc kört tettek meg, majd jött a hosszabb kör, amelyet kétszer teljesítettek a versenyzők.

A szökevényeket 35 kilométerrel a vége előtt fogta meg egy kisebb csoport, amelyet Valter Attila vezetett, ám az esélyesek csoportja hamar utolérta őket is. Több támadás után a fiatal belga Ilan Van Wilder 9 kilométerrel a cél előtt meglépett a sztárok elől, többek között Primoz Roglic, Tadej Pogacar, Richard Carapaz és Alekszandr Vlaszov sem vette komolyan a 23 éves bringás próbálkozását, csupán Ben O’Connor próbált vele tartani, de nem járt sikerrel ő sem.

Van Wilder 16 másodperc előnnyel hazaért, pályafutása első egynapos versenyét nyerte. Eddie Merckx 1968-os sikere óta az első belga, aki nyerni tudott ezen a versenyen. A második helyen az olimpiai bajnok Carapaz végzett, a harmadik helyért pedig Vlaszov lesprintelte a negyedik helyen befutó Roglicot és az ötödik helyen beérő Pogacart.

Valter Attila – a főmezőnnyel együtt – a 26. helyen érkezett meg 45 másodperc hátránnyal, a nap szökésében részt vevő Fetter pedig nem fejezte be a viadalt.

Nemzetközi sajtóhírek szerint egyre valószínűbbnek tűnik, hogy a Soudal Quick-Step egyesülhet a Valter Attilát is foglalkoztató Jumbo-Vismával.

ORSZÁGÚTI KERÉKPÁR TRE VALLI VARESINE, 196.5 KM

1. Ilan Van Wilder (belga, Soudal Quick-Step) 4:36:11
2. Richard Carapaz (ecuadori, EF Education) 16 mp hátrány
3. Alekszandr Vlaszov (orosz, Bora-hansgrohe 18 mp h.
…26. Valter Attila (Jumbo-Visma) 45 mp h.

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!