Valter Attila izgatottan várja a versenyszezont az új csapatában, a FDJ színeiben

Az első benyomások alapján csak szuperlatívuszokban tud beszélni új csapatáról, a francia FDJ-ről Valter Attila, aki izgatottan várja a kihívásokkal teli évét.

Az előző szezonban Valter Attila 1087 órát töltött a kerékpárján, ami 34 220 kilométert jelentett. Valter két évre szóló megállapodást írt alá az FDJ-vel, az eddigi élményeiről kérdezte a Nemzeti Sport.

Hogy áll a francia nyelvvel?
– Megszenvedek vele, egyelőre nem sok sikerélményem van – válaszolta Valter Attila, aki tavaly kapott 2021-től két évre érvényes szerződést az országúti kerékpársport francia sztárcsapatától, az elitmezőnyben a legrégebb óta szereplő Groupama-FDJ-től. – Pedig úgy érzem, viszonylag gyorsan fejlődök, ám iszonyatosan nehéz nyelv. Már sok mindent megértek, beszélni még nemigen merek. Úgy vagyok vele, mint más tanulási folyamattal: az eleje intenzív, akkor könnyen belejön az ember, de aztán egyre nehezebb – a nulláról egyre jutni sokkal könnyebb, mint egyről a kettőre. Főleg a kiejtéssel vannak gondjaim, és amikor valamire már századszorra sem áll rá a nyelvem, az elég zavaró. Remélhetőleg idővel jobb lesz. Örülök, hogy tanulhatok, viszont nagyon sokat kell vele foglalkozni.

Néhányszor járt már kint ismerkedni, milyenek a benyomásai?
– Ami egyből feltűnt, az elképesztő profizmus. Minden részletről süt, hogy több mint húsz éve a legmagasabb szinten működő istállóról beszélünk, egyszerűen mindenkinek a kisujjában van minden. Magától értetődően a lehető legjobb, legköltséghatékonyabb megoldásokat választják a stábtagok, szerelők, edzők; pontosan tudják, a versenyzőknek mi a legelőnyösebb, teljesen flottul és olajozottan megy minden. Senki sem stresszel feleslegesen, jó a hangulat, mindenki elégedett – nem túlzok, szó szerint fütyörészve végzik a dolgukat. Ilyesmit sosem tapasztaltam még.

Pedig előző csapata, a lengyel CCC is a world tour szintjén szerepelt.
– Félreértés ne essék, a CCC-ben is nagyon jól éreztem magam, ám itt másfajta hangulat uralkodik – talán a családias a legmegfelelőbb kifejezés. Ez persze nem csoda, hiszen többeknek, például a csapatfőnök Marc Madiot-nak és a legnagyobb sztárnak, Thibaut Pinot-nak is dolgozik itt családtagja, utóbbinak a testvére, úgyhogy nemcsak lózung, hogy olyan az egész, mint egy nagy család. Ugyanakkor szeretettel befogadják a „kívülről jövőket” is, tényleg nagyon baráti a légkör.

Önt, a messziről jött fiatal magyart is szívesen fogadták?
– Abszolút, már az első alkalommal rendes és befogadó volt mindenki, csak jó benyomásokról tudok beszámolni. Először csak egy háromnapos ismerkedésen voltam Franciaországban, legközelebb már egy hetet töltöttem kint velük, akkor edzegettünk is, és szerencsére mindenkivel jól elvoltam, szombat óta pedig Spanyolországban edzőtáborozunk, ezek már rendes tréningek.

Facebook/ Valter Attila

Ugyanúgy kezelik, mint a többieket?
– Éppen úgy: nem szenvedek hátrányt semmiben és különleges elbánásban sem részesülök, ugyanakkor megkapok mindent, és érzem, már most is csapattársként kezelnek, nemcsak a versenyzők, a személyzet és az igazgató is, ami nagyon jólesik. Valamiért azt hittem, kicsit talán zárkózottabbak lesznek, hiszen a csapat magja azért alapvetően francia, mégis mindenki próbált ismerkedni, a nyelvi nehézségek ellenére is. Pinot is igazán szimpatikus, mosolygós figura, és a másik nagyágyú, Arnaud Démare is, egyikükkel kapcsolatban sincs az az érzése az embernek, hogy ők a nagy királyok, mi meg a maradék. A legjobban eddig a svájci Matteo Badilattival érzem magam, ő is most igazolt ide, és vele szerencsére hasonló lesz az idei versenynaptárunk is.

Ezek szerint már körvonalazódott az idei programja.
– Olyannyira, hogy szinte már az egészet tudom, és bátran mondhatom: ennél jobb naptárat én magam sem rakhattam volna össze! Ami biztos, hogy a februári, valenciai körversenyen kezdek, ezt követően is csak egyhetes és nagyobb viadalokon indulok, és bizony lesz megint world tour versenyem is – de ezt egyelőre még nem lőném le, hogy melyik. Emellett változatlanul tervezek a tokiói olimpiai részvétellel is. Egyszóval olyan menetrendet sikerült összeállítani, amely egyszerre lesz nagy kihívás és ad lehetőséget a tanulásra, a fejlődésre. Nagyon remélem, képes leszek bizonyítani.

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!