Mark Cavendish pályafutása 32. szakaszsikerét húzta be a Tour de France hatodik etapján

A brit Mark Cavendish idei második, pályafutása során 32. szakaszsikerét aratta csütörtökön a Tour de France országúti kerékpáros körverseny hatodik etapján. Mathieu van der Poel megtartotta első helyét összetettben.

Cavendish a 161 kilométeres, egy negyedik kategóriás emelkedőt tartalmazó szakasz befutóvárosában, Chateauroux-ban aratta 2008-ban első etapsikerét a francia körversenyen. A 36 esztendős brit 2011-ben is megnyerte az ott záruló szakaszt, és ezúttal is a várható mezőnyhajrá egyik esélyesének számított.

A szakasz elején ketten tekertek el, a német Roger Kluge és az olimpiai bajnok belga Greg van Avermaet, kettősüknek azonban nem engedett nagy előnyt a sprinterek csapatai által vezetett mezőny, és 2,5 kilométerrel a cél előtt befogta őket. A sprintbefutóban ezúttal is a zöld trikós Cavendish bizonyult a leggyorsabbnak, így már csak két sikerre van az örökrangsor élén álló belga legenda, Eddy Merckx (34) mögött.

Másodikként a belga Jasper Philipsen, harmadikként a francia Nacer Bouhanni ért célba a hosszú, széles célegyenesben. Az összetett élén nem változott a helyzet, a holland Mathieu van der Poel továbbra is őrzi a sárga trikót.

Pénteken a Vierzon és Le Creusot közötti 249,1 kilométeres etappal folytatódik a 108. Tour de France. Ez lesz 2000 óta a Tour leghosszabb szakasza, akkor 254,5 kilométert tekertek a kerékpárosok Belfort és Troyes között. A mezőny összesen 3414 kilométert tesz meg, amíg a párizsi Champs-Élysées-n célba ér július 18-án.

Eredmények: 6. szakasz, Tours-Chateauroux, 160,6 km:

1. Mark Cavendish (brit, Deceuninck – Quick-Step) 3:17:36 óra
2. Jasper Philipsen (belga, Alpecin-Fenix) azonos idővel
3. Nacer Bouhanni (francia, Arkea-Samsic) a. i.

Az összetett élcsoportja:

1. Mathieu van der Poel (holland, Alpecin-Fenix) 20:09:17 óra
2. Tadej Pogacar (szlovén, UAE) 8 másodperc hátrány
3. Wout van Aert (belga, Jumbo-Visma) 30 mp h.

A Tour de France szakaszgyőzteseinek örökrangsora:

1. Eddy Merckx (belga) 34
2. Mark Cavendish (brit) 32
3. Bernard Hinault (francia) 28
4. André Leducq (francia) 25
5. André Darrigade (francia) 22
…16. Peter Sagan (szlovák) 12
…22. André Greipel (német) 11

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!