Tadej Pogacar a 2021-es Tour de France győztese

Tadej Pogacar megvédte címét a Tour de France-on, amelynek vasárnapi záróetapját Wout van Aert nyerte, ezzel megakadályozta a rekorddöntést jelentő 35. szakaszsiker elérésében Mark Cavendish-t a francia országúti kerékpáros körversenyen.

A 22 éves szlovén Pogacar több mint öt perces előnnyel előzte meg az összetettben másodikként záró Jonas Vingegaard-t és héttel a harmadik ecuadori Richard Carapazt. A belga bajnok Van Aert a dupla ventoux-s hegyi szakasz és a szombati időfutam megnyerése után harmadszor győzött az idei Touron.

A vasárnapi első kilométerek az ünneplésről szóltak, a legfiatalabb kétszeres Tour-győztessé avanzsált Pogačar alá is írta Wout Poels (Bahrain–Victorious) pöttyös trikóját. Igaz, valójában a hegyi pontversenyt is a szlovén nyerte tavaly után idén is, a holland második helyezettként viselte a megkülönböztetett mezt a záró szakaszon.

Aztán elindult a tényleges verseny, volt szökés is, de nem volt esélye a csoportnak arra, hogy hazaérjen.

Cavendish ezúttal nem kapta meg a megszokott nagyszerű felvezetést, Wout van Aert (Jumbo–Visma) mögül próbált kibújni, de kicsit beszorult a kordon mellé, és nem tudott eléggé felgyorsulni ahhoz, hogy lehagyja a riválist.

Van Aert így belga bajnoki trikóban megvédte honfitársa, Merckx társrekorderségét, és harmadik szakaszát nyerte a Touron. Az első egy kemény hegyi etap volt, a második időfutam, a harmadik mezőnyhajrá. Ilyen triplára legutóbb egy másik legenda, a Merckxhez hasonlóan ötszörös összetett Tour de France-győztes Bernard Hinault volt képes, 1979-ben.

Van Aert csak amiatt bosszankodott viccesen az interjúban, hogy a győzelemmel sok kötelezettséget intézett el magának, pedig el kell érnie a repülőt, hiszen jövő héten már Tokióban, az olimpián versenyez. Cavendish viszont pihenhet, a társrekorderség mellett pedig pályafutása második zöld trikójával vigasztalódhat.

Eredmények: 21. szakasz, Chatou-Párizs 108,4 km

1. Wout van Aert (belga, Jumbo-Visma) 2:39:37 – 40,75 km/h
2. Jasper Philipsen (belga, Alpecin-Fenix) azonos idő
3. Mark Cavendish (brit, Deceuninck-Quick Step) azonos idő

Összetett:

1. Tadej Pogacar (szlovén, UAE) 82:56:36
2. Jonas Vingegaard (dán, Jumbo-Visma) +5:20
3. Richard Carapaz (ecuadori, Ineos-Grenadiers) +7:03

2021-es Tour de France

  • Összetett győztes (sárga trikó): Tadej Pogacar (UAE)
  • A pontverseny győztese (zöld trikó): Mark Cavendish (Deceuninck–Quick Step)
  • A legjobb hegyimenő (pöttyös trikó): Tadej Pogacar (UAE)
  • Legjobb fiatal (fehér trikó): Tadej Pogacar (UAE)
  • Legaktívabb versenyző: Franck Bonnamour (B&B Hotels)
  • A csapatverseny győztese: Bahrain–Victorious

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!