A német Phil Bauhaus nyerte a 42. Tour de Hongrie első szakaszát

A kaposvári befutón a tavaly három szakaszgyőzelmet is bezsebelő olasz Jakub Mareczko (Vini Zabu) lett a második, a belga Jordi Meeus (BORA-hansgrohe) pedig a harmadik. A legjobban sprintelő hazai versenyző, a magyar válogatottból Karl Ádám volt, aki a tizenhetedik helyen ért célba.

Szerdán kora délután meglehetősen borús időben indult útjára a Tour de Hongrie minden eddiginél erősebb mezőnye, amelyben nyolc WorldTeam, kilenc ProTeam, négy kontinentális csapat és a magyar válogatott versenyzői képviseltették magukat.

Az első etap nem ígért különösebb nehézségeket, bár az időjárás meglehetősen aggasztónak mutatkozott. Tizenhét fokban indult útjára a karaván, s az eső szinte vezényszóra kezdett rá. Szerencsére az égi áldás csak az első fél órában tette nehezebbé a versenyzők dolgát, a szakasz többi részén olykor még a nap is kisütött.

A Siófok és Kaposvár között kijelölt 173 kilométeres útvonalon, enyhén dombos terepen tekert a karaván, a szakasz során egyetlen hegyi hajrára került sor, Igalon, ahol az addigra már szökésbe lendült trió osztozott a pontokon. A részhajrá első helyét a lengyel Patryk Stosz (Voster ATS) szerezte meg, aki 2018-ban már volt piros trikós a Tour de Hongrie versenyén, akkor haza is vihette a becses ruhadarabot.

Stosz mellett a spanyol Diego Paolo Sevilla (EOLO-Kometa) és  a belga Fabio Van Den Bossche (Sport Vlaanderen-Baloise) volt benne a nap szökésében. A vállalkozó kedvű trió csaknem 130 kilométeren át volt szökésben, a lengyel bringás még elvitte a kaposvári részhajrát, de a város körül kijelölt körpályán összezárt a mezőny, utolsóként Van Den Bossche „adta meg magát”.

A csapatok felkészültek a sprintbefutóra, a WorldTeamek álltak a mezőny élére, s hatalmas tempóban közeledtek a kaposvári célvonal felé, a hajrát a Bahrain-Victorious sprintere, Phil Bauhaus nyitotta meg a legjobban, s megszerezte a szakaszgyőzelmet Kaposváron, megelőzve a tavaly triplázó olasz Jakub Mareczkót (Vini Zabu) és a belga Jordi Meeust (BORA-hansgrohe). A mieink közül a magyar válogatott versenyzője, Karl Ádám volt a leggyorsabb, aki a tizenhetedik helyen futott be.

Gazdára találtak tehát a színes megkülönböztető mezek, az összetettben élen állónak járó sárga és a gyorsasági pontversenyben vezető zöld egyaránt Bauhausé lett, a pirost ugye az első szakaszon elvitte Stosz, a legjobb magyarnak járó fehér mez pedig Karl Ádám vállain feszül majd a második szakaszon.

EREDMÉNYEK 42. Tour de Hongrie 1. szakasz, Siófok-Kaposvár (173 km):

  1. Phil Bauhaus (német, Bahrain-Victorious)
  2. Jakub Mareczko (olasz, Vini Zabu) azonos idővel
  3. Jordi Meeus (belga, BORA-hansgrohe) a. i.
    … 17. Karl Ádám a. i.

Május 13-án csütörtökön a Balatonfüred és Nagykanizsa között kijelölt 183 kilométeres útvonalon, enyhén dombos terepen teljesítik a távot a versenyzők. A szakasz során két hegyi (Balatonszőlős és Vigántpetend), illetve három gyorsasági (Tapolca, Hévíz és Zalakaros) részhajrára is sor kerül.
Rajt: Balatonfüred, Vitorlás tér, 13:15
Várható befutó: Nagykanizsa, Eötvös tér, 17:41
Kinek kedvez: a szökevényeknek vagy a sprintereknek, a papírforma alapján Nagykanizsán mezőnybefutó várható.

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!