Vas Blanka vezeti a Vueltát, ez az első alkalom, hogy magyar versenyző viseli a piros trikót
Vas Blanka átvette a vezetést összetettben a Vuelta női országúti kerékpáros körversenyen, miután a második helyen ért célba a második szakaszon.
A vasárnapi csapatidőfutam után a Bunol és Moncofa közötti 118,5 kilométeres szakasz várt hétfőn a bringásokra, a céltól mintegy negyven kilométerre harmadik kategóriás emelkedővel, így mezőnyhajrára lehetett számítani.
Már a szakasz során szerzett időjóváírást Vas – aki az előzetes tervek szerint csapattársai, a holland Demi Vollering és a svájci Marlen Reusser jó eredményeiért dolgozik majd segítőként a hét során -, és a technikás finálé is feküdt neki a várakozások alapján. Az utolsó három kilométeren belül két bukás is történt, de a remekül helyezkedő magyar bajnok mindkettőből kimaradt, noha a másodiknál le kellett tennie a lábát. A hajrát jó ütemben indította és fél kerékpárhosszal maradt el a diadalmaskodó, tavaly Párizs-Roubaix-t nyerő kanadai Alison Jacksontól.
Összetettben az időjóváírásnak köszönhetően az élre állt a Giro d’Italián tavaly sprintbefutós szakaszt nyerő U23-as világbajnok, így magára öltheti a piros trikót.
Ezzel Valter Attila után, aki a 2021-es olasz körversenyen három napig viselhette a rózsaszín trikót, újra magyar kerékpáros vezeti az összetettet Grand Tour-viadalon.
A nyolcnapos, vasárnapig tartó viadal kedden a Lucena és Teruel közötti 130,5 kilométeres távval folytatódik.
Eredmény (a Vuelta honlapja alapján): 2. szakasz, Bunol-Moncofa, 118,5 km (Vas Blanka):
1. Alison Jackson (kanadai, EF Education-Cannondale) 2:51:03 óra
2. VAS KATA BLANKA (SD Worx-Protime) azonos idővel
3. Karlijn Swinkels (UAE Team ADQ) a. i.
Az összetett élcsoportja:
1. VAS BLANKA 3:10:14 óra
2. Jackson 8 másodperc hátrány
3. Elisa Longo Borghini (olasz, Lidl-Trek) 9 mp h.