Tour de France 2022

Párizs, Franciaország

Dániából rajtol a 2022-es Tour de France, mutatjuk a verseny útvonalát

2022. július 1-jén egy 13 kilométeres időfutammal kezdődik a viadal Koppenhága belvárosában, majd egy csaknem 200 kilométeres, viszonylag szeles szakasszal folytatódik a verseny – ennek az etapnak a végén a mezőny áthalad a 18 kilométer hosszú Nagy Baelt-hídon, ahol az oldalszél alaposan összekuszálja majd a sorokat. A harmadik szakasz befutója megegyezik az idei dán körverseny befutójával: Sönderborg belvárosában megtett körök végén eljöhet a sprinterek ideje.

Ezt követően búcsút mond a mezőny Dániának, s Lille-ből vág neki a 4. etapnak. Franciaországban aztán további csodás örömök várnak majd a mezőny tagjaira: például az idei pokoli Párizs-Roubaix egynapos kockakövein is tesznek egy látogatást. Az első klasszikus hegyi szakasz végén a Planché des Belles Filles csúcsára kell feltekerni, de a bringások a legendás L’Alpe d’Huez szerpentinjeit is megmásszák majd – ráadásul éppen július 14-én, a franciák nemzeti ünnepén. A Pireneusokban tett látogatás után fordulnak a bringások Párizs irányába, ahol véget ér a 109. Tour de France jövő év július 24-én.

A Párizsban rendezett útvonal-bemutatón egyébként a címvédő Tadej Pogacar mellett sprinterek versenyét megnyerő Mark Cavendish és a világbajnok Julian Alaphilippe vett részt.

Mint kiderült a sprintereknek főleg az első héten lesz esélyük szakaszt nyerni, utána viszont jönnek a hegyek: előbb az Alpok, majd a Pireneusok. A hagyományoknak megfelelően a háromhetes viadalon hétfőnként pihenő napot tartanak.

A hegyi menők először a hetedik szakaszon mutathatják meg magukat, ekkor a Planche des Belles Filles tetején zárul majd az etap. Ezt további négy hegyi befutós szakasz követi, a résztvevők ismét megmásszák a legendás Alpe d’Huez-t is.

A jövő évi Tour legmagasabb pontja a Col du Galibier (2607 méter) lesz a 11., ugyancsak hegyi befutóval (Col du Granon, 2413 méter) záruló résztávon – ezt tekinthetjük tehát a verseny királyetapjának.

Párizs, Franciaország

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!