A magyarok közül Valter Attila a 30., Fetter Erik a 38. helyen ért célba, Peák Barnabás a 148. helyen futott be, az összetettben nincs érdembeli változás.
A Giro d'Italia Budapest és Visegrád közötti nyitószakaszán, amelynek első három etapját Magyarországon rendezik, Valter Attila legjobb magyarként 29. lett.
Május 6-án Budapestről Visegrádra teker a mezőny, szombaton a fővárosban lesz egy időfutam, végül pedig Kaposvár és Balatonfüred között teljesítenek a versenyzők 200 kilométert.
Május 6-tól három napig Magyarországon bringáznak a világ második legnagyobb kerékpárversenyére érkezett versenyzők. Három magyar versenyzőnek szurkolhatunk.
Valter Attila mellett biztosan indul Peák Barnabás, valamint az EOLO két magyar bringása, Fetter Erik és Dina Márton közül az egyikük helyet kap a mezőnyben.