26 kilométer új kerékpárutat építenek Budapest-Balaton közötti szakaszon

A lakott területeken döntően meglévő utakból alakítanak ki bicikliutat.

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kihirdette a Budapest-Balaton kerékpárútnak a Székesfehérvár és a 710-es főút közötti szakaszait kivitelező cégeket. Székesfehérvár és Polgárdi között a Reaszfalt Építőipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. építi ki a bicikliutat nettó 2,49 milliárd forintos szerződéses értéken. A Polgárdi és a 710-es főút közötti szakaszon a Hazai Építőgép Társulás Szolgáltató Zrt. lett a kivitelező nettó 1,19 milliárd forintos szerződéses érték mellett.

Fotó © Tokár Rita | Bringazas.hu

Szabadbattyán és Kőszárhegy is kerékpárutat kap

A Székesfehérvár és Polgárdi közötti kerékpáros útvonal megvalósítása során, mintegy 15,7 km egybefüggő hosszon önálló, új nyomvonalon vezetett kerékpárút építése valósul meg. Emellett a meglévő közutakon forgalomtechnikai beavatkozás is történik.

Ezen a szakaszon létesítésre kerül egy kétnyílású, mindösszesen 38 m szabadnyílású kerékpáros híd a székesfehérvári elkerülő út felett, valamint két kisebb kerékpáros híd a Nádor-csatorna és a Malomcsatorna felett.

A projekt Székesfehérváron, a Balatoni út-Nagykárolyi utca csomópontjától kezdődik, Szabadbattyán Kőszárhegy és Polgárdi területén is áthalad. A települések között többnyire új nyomvonal épül, míg a településeken jellemzően már meglévő utakon jelölnek ki kerékpárutakat.

Három új vasúti átkelőhelyet alakítanak ki

A Polgárdi és a Balaton közelében futó 710-es főút közötti kerékpáros útvonal megvalósítása során, mintegy 10,4 km egybefüggő hosszon önálló, új nyomvonalon vezetett kerékpárút építése valósul meg, emellett a meglévő közutakon is létesül bicikliút.

Fotó © Tokár Rita | Bringazas.hu

A szakaszon három új vasúti átkelőhely kerül kialakításra. A projekt Polgárdi határában csatlakozik a Székesfehérvár-Polgárdi szakaszhoz. Ezt követően Füle, Balatonfőkajár területén is áthalad; új nyomvonal jellemzően a települések közti szakaszon jön létre. A 710-es főút és Balatonakarattya közötti 1,29 km-es szakasz már korábban kivitelezőre talált: itt a Colas végzi el a munkálatokat, ezzel magvalósítva a Balatoni Bringakör és a Budapest-balaton kerékpárút csatlakozását.

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!