A Gemenc töltésén tekertek a kerékpárosok

2020. szeptember 19-én rendezték meg a Gemenc töltés kerékpáros túrát.

Dombori településéről, az Ifjúsági Táborban volt a gyülekező már reggel 9 órától. A nevezők 2 táv közül választhattak. Az egyik 18 km volt, Domboriból indulva a Duna híd fordítójánál visszakanyarodtak. A másik szakaszon 62 km-t kellett teljesíteni.

Fotó Fehér Tibor

Az útvonal végig aszfaltozott, így a túra bármilyen bringával le lehetett tekerni. Gemenc az ország legnagyobb ártéri erdője, gazdag állat és növényvilága kerékpáron fedezhető fel a legjobban.

Fotó Fehér Tibor

Sághy Zoltán a Zengő Sportegyesület tagja így emlékszik a versenyre: Szerencsére jó lendülettel indultam el az elején, és a szökésnél is gyorsan tudtam reagálni. Sajnos csak ketten vállaltuk be, így bedarált a mezőny minket. Érdekesen alakult a verseny vége, ugyanis egy ismeretlenre hallgatott. A mezőnyből az egyik versenyzőtársát megkérdezte, mennyi van még hátra és azt a választ kapta, hogy csak később lesz a cél. Esélye lehetett volna a dobogóra, ha jobban kitáblázzák, jelzik a hátralévő kilométereket.

Fotó Fehér Tibor

Nem tudni az okát, talán szándékosan csapta be Sághy Zoltánt, hogy saját magának  kedvezzen, vagy valóban nem volt tisztában a hátralévő távval. Ennek ellenére pozitívan tekint a versenyre, mert ahogy nyilatkozta: sokat kell még erről a sportról tanulnom, de minden letekert kilométer a versenyen, sok tapasztalattal tett gazdagabbá. 

A hosszútáv női győztese: Novotny Gréta. A férfiaknál: Istlstekker Zsolt

A rövidtáv női győztese: Kovács Eszter. A férfiaknál: Kiss Zsombor

Fehér Tibor

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!