Bringázás erdőben, a vadon élő állatok otthonában

Minden évszakban nyújt valami különleges varázst az erdő, de tisztában kell lenni azzal is, hogy az ember csak egy vendég ezen a területen.

A kijelölt kerékpárút nem azt jelenti, hogy a bringások ész nélkül szárnyalhatnak a kerékpárjukkal. Az őszi és téli időszakban megnő annak az esélye, hogy több élelmet kereső állat keveredik az úttestre. A minap 2 őz és egy imádkozó sáska tisztelt meg azzal, hogy bringázás közben a fényképezőgép lencséi elé “sétáltak”.

Fotó Tokár Rita

Különösen számolni kell vadállatok megjelenésére azokon az útszakaszokon, melyeket „vadon élő állatok” veszélyt jelző táblával jelölnek meg. Ezeket a táblákat ugyanis a közút kezelője a vadásztársaságokkal, vadgazdálkodási szakemberekkel egyeztetett útszakaszokon helyez el, ahol a vadak megjelenésének az átlagosnál is nagyobb a valószínűsége. Ilyen jelzőtábláknál érdemes lassabban közlekedni.

Fotó Tokár Rita

Nem tudni, honnan kerül elénk az erdő lakója. Érdemes a körülöttünk lévő természetet alaposan megfigyelni bringázás közben.

Fotó Tokár Rita

Az imádkozó sáska a meleg száraz, bokros-füves területeket szereti, nagyon kedveli a dombvidékek déli fekvésű, napsütötte, de nem kopár oldalait.

Fotó Tokár Rita

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!