Elkészült a 3 milliomodik kerékpár Magyarországon
Németországban az eltelt néhány évben már összesen 1,2 millió elektromos kerékpárt adtak el.
Az Accell csoport 2009-ben döntött úgy, hogy a magyarországi üzemében elindítja az elektromos kerékpárok gyártását, mivel egyre nagyobb igényt tapasztaltak a termékek iránt az európai piacokon. Magyarországon tavaly körülbelül 3500 elektromos kerékpárt adtak el és több mint 350 ezer elektromos kerékpár készült. Ez döntő részben egy hazai cégnek köszönhető, hiszen a cég önmaga 270 ezer elektromos rásegítésű kerékpárt gyártott, mondta el a sajtótájékoztatón Révész Máriusz az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos. Magyarországot “igazi elektromos kerékpár exportőrnek” nevezte, egyben gratulált a társaságnak.
Elindított egy programot az aktív Magyarországért kormánybiztosság, hogy a hazai 10 nemzeti parkot kerékpárral is bejárhassák az érdeklődők. Ehhez közbeszerzést is indítottak, amelyet a tószegi gyárban készült 210 elektromos kerékpár segítségével lehet majd a nemzeti parkokban kerékpártúrákat szervezni.
Révész Máriusz elmondta, hogy Európában egy kerékpáros forradalom zajlik, ezt jól mutatja, hogy hét évvel ezelőtt Németországban hétezer elektromos kerékpárt adtak el, tavaly viszont már 1,2 milliót. Sok új célcsoportot lehet elérni az elektromos kerékpárokkal, akiket a klasszikus kerékpárokkal nem lehet életkoruk, egészségügyi állapotuk miatt.
A kormánybiztos elmondta, a héten tárgyaltak a Pénzügyminisztériummal, hogy a céges kerékpár flották megvásárlása is megfelelő adószabályokkal ösztönözhető legyen.
A cég jelenleg piacvezető e-biciklik terén, és a piac évről évre növekszik. A cégcsoport 2001-ben épített egy gyárat Tószegen, ahol 3 ezer négyzetméteren az alkatrész-gyártástól a festésig minden itt készül. Napjainkban 27 ezer négyzetméteren folyik a gyártás, és tíz éve az elektromos kerékpárok teszik ki a döntő többséget. A cég magyarországi vezetője elmondta, az elmúlt két évben több mint egymillió eurós beruházást valósítottak meg a munkakörülmények javítása érdekében, és sok energiát fordítanak a továbbképzésre is, olvasható a beszámoló a Világgazdaság oldalán.