Falusi kerékpárutak felújítására, építésére 4 milliárd forintot kap 120 település

120 településen, közel 4 milliárd forintból újul meg a kerékpárút Magyarországon.

Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos elmondta, a kisléptékű helyi fejlesztések támogatása alprogramban idén huszonkét pályázatot hirdetett meg a kormány. A korábbi tizennégy mellett most öt pályázat eredményeit hirdetik ki, több mint ezer település megközelítőleg 10 milliárd forint támogatást kap.
A falusi kerékpárutak építésére, javítására 120 nyertes pályázó közel 4 milliárd forintot, a temetői infrastruktúra fejlesztésre 332 település mintegy 2 milliárdot kap, ismertette a kormánybiztos.

Fotó © Tokár Rita | Bringazas.hu

A falusi kerékpárutak építésére és felújítására első alkalommal írtak ki pályázatot. Ezzel a pályázati kiírással a közlekedési infrastruktúra fejlesztésének újabb szegmensét fedik le. Forrást biztosítanak állami utak, falusi utcák és járdák, valamint parkolók felújítására. A kormánybiztos elmondta, a Magyar falu program 2019-es indulása óta már megközelítőleg 12 ezer nyertes pályázatot hirdettek ki. A nyertesek mintegy 120 milliárd forintnyi állami támogatáshoz jutottak.

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!