Folyamatosan fejlődik Győr-Moson-Sopron megye kerékpáros infrastruktúrája

A TOP pályázatok keretében európai uniós források, valamint a Magyar Falu Program keretében állami támogatások segítik a kerékpáros-infrastruktúra fejlődését.

A kerékpárutak bővítésével egyrészt a hétköznapi közlekedés válik biztonságosabbá – munkába járás, települések közötti biztonságos kerékpározás –, másrészt a térség turisztikai vonzereje növekszik. A NIF Zrt. beruházásában kerékpárút-hálózathoz kapcsolódó Győrzámoly–(Győr)–Gönyű szakaszon a győri, Mártírok útjai, 1,02 kilométer hosszú, 2×1 sávos szakaszt év végén vehették birtokba a biciklisek. Fejlesztik a Győrt Pannonhalmával összekötő kerékpáros-útvonalat is, amelynek megvalósítása során bicikliút és vegyes forgalmú, aszfaltburkolatú szakaszok épülnek, összesen 17,67 kilométer hosszúságban. Az útvonal kiépítésével nyártól a kerékpárral közlekedő turisták is biztonságosan és a jelenleginél komfortosabban érhetik majd el a pannonhalmi világörökséget.

A kép 2020 augusztusában készült, Fotó: Aktív Magyarország

A város kerékpárút-fejlesztésre kapott, közel 600 millió forintos TOP-os forrásából a Tatai úti, a Régi Szentiváni úti és a Kodály utcai 810 méter bicikliút építésével, valamint az Adyvárosba tervezett, forgalomcsillapított övezet kialakításával kezdődtek Győrben az újabb kerékpárúthálózat-bővítő munkálatok. Kara Ákos országgyűlési képviselő az építkezés bejelentésekor kiemelte:

A fejlesztések egy hálózatba kapcsolódnak egymással. Az egyre bővülő győri bicikliút-hálózathoz a települések közti részek jól csatlakoznak. Az egész térség számára jelentős fejlesztésekről van szó.

Fotó: Aktív Magyarország

Sopron környékén is épültek és újultak meg kerékpárutak. Az egyik legjelentősebb felújítás a Fertődtől a pomogyi (Pamhagen) határátkelőig tartó 6,4 kilométeres szakasz volt, ami 300 millió forintba került. A meglévő felületet 2,2 méter szélességben felmarták és teljesen új burkolatot fektettek le.

Fotó: MTI

A Sopron–Fertő kiemelt turisztikai térségben több mint 600 millió forintos uniós forrásból átfogó kerékpáros turisztikai fejlesztés készül. Ez útépítési és szolgáltatásfejlesztési elemeket is tartalmaz. A Sopron–Tómalom–Fertőrákos szakasz felújítása megtörtént, így Sopronból jó minőségű úton lehet elérni a Fertő tó környéki bringautakat. Fertőújlakon a Fő utca burkolata újul meg.

A projekt következő szakaszában pihenőhelyeket alakítanak ki Sopronban, Fertőrákoson, Fertőbozon, Hidegségen, Fertőhomokon, Hegykőn, Fertődön, Sarródon, Sopronhorpácson, Zsirán, Röjtökmuzsajon és Bükön.

A fertődi pihenő információs és túraközpontként is üzemel majd kerékpárkölcsönzővel. Mozgáskorlátozottak számára is elérhető lesz a Fertő-táj a Fertő–Hanság Nemzeti Park speciális kerékpárjaival. A pihenőhelyek kiépítése már elkezdődött, a munkák idén folytatódnak, adta közre a kisalfold.hu oldal.

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!