Iron Bike 2020: Második nap Sopron – Budapest, 240 kilométer

A második nap reggelén sikerült egy hajnali indulást elcsípni, mivel Csabára egy igen hosszú szakasz várt.

Éjszaka az esőfelhők elvonultak, így fél 7-kor már kellemes 15 fokban ült bringára. Az 58 méter magas soproni tűztornyot még meglátogattuk, hogy a város jellegzetes épülete is bekerüljön a teljesítménytúra palettájába.

A Garmin 830 Edge készülékben beállítottuk az útvonalat és Fertődön az Esterházy-kastély több mint 200 hektáros parkjához navigálta Csabát. A nyitást nem vártuk meg, de így is láthattuk a kastély előtti gyönyörűen virágosított parkot.

Kapuvár után következett egy hosszú szakasz Győr felé. A reggeli forgalom erősnek mutatkozott, de az északnyugati szél segítségével Csaba egy jó tempót tudott menni.

A megyeszékhelyen tett rövid pihenő után már csatlakozott hozzá egy bringás társunk. Napokkal ezelőtt Győrfi András jelezte, hogy szívesen bringázna vele, akivel már 2 évvel ezelőtt tekertek együtt a Balaton körül. Az első kihívást Pannonhalma jelentette. Az UNESCO világörökséghez tartozó Bencés Főapátság egyházi és művészettörténeti szempontból is jelentős központ.

A Szent Márton-hegyen álló építményben és a környékén akár egy egész napot is eltölthettünk volna, de egyre erősödött a szél, melegebb lett az idő és még előttük állt jó néhány kilométer, ezért folytatták tovább az utat. Az útvonal tervezés során országúti kerékpározásra állítottuk be a programot, de valóságban szembesültünk csak azzal, hogy nem járható vékony kerekű gumikkal. Rossz minőségű murvás úton nem kockáztatták a kerékpárokat, ezért módosítottunk a terven, vállalva azt, hogy kilométerekben nem lesz hiány. Bábolna felé tett kerülővel viszont érinthettük Tatát. Hosszú, szembeszéllel kellett megküzdeniük, de folyamatosan tudták tartani a tempót.

A tatai Öreg- tó tökéletes pihenőhelynek bizonyult, ugyanis már mögöttük volt közel 200 kilométer. A tavat tápláló Által-ér délkeleti irányból folyik be és öt ágon távozik észak felé a városon át. 1989-ben került a világ legfontosabb vízi élőhelyeinek védelmére született nemzetközi, Ramsari- egyezmény hatálya alá. Itt csatlakozott hozzá még egy bringás, Nagy József Attila, akit már régóta ismer.

Hárman haladtak tovább Dunaalmás felé az Által-ér melletti úton.

Innentől már akadtak újabb társai, Pekker Robi az esztergomi szénrakodónál csatlakozott. A Bazilika előtt türelmesen várakozott Szabó Dániel, aki azért érkezett, hogy Csabát segítse a tekerésével. Egy gyors egyeztetés után már haladtak is tovább Visegrádra. Esti órákban gyér forgalomban tudtak tekerni.

Csaba az állapotát folyamatosan figyelte, napközben hőemelkedéssel, estére már magas lázzal érkezett Visegrádra.

Az egészségét szem előtt tartava úgy döntött,hogy nem kockáztat és 240 kilométer megtétele után autóval érkezett Budapestre.

Szállásunkat, és az útravaló reggelit az Aqua World Resort Budapest biztosította, ezúton is nagyon köszönjük!

Szerda reggel a Bringaland kerékpárszalon előtt kezdődött a nap, utána várt rá a nagy feladat, a Mátra és a Bükk emelkedői, érintve Kékestetőt és Egert, végül Miskolcon fejezi be a tekerést.

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!