Ismét napirenden a Pécs-Bátaszék közötti vasútvonal helyére épülő kerékpárút

Évek óta szorgalmazzák a kerékpárosok a Pécs–Bátaszék vasúti pálya kerékpárúttá alakítását, hiszen itt 2009 óta nincs vasúti közlekedés.

Sokadszorra kerül elő a kerékpárosok körében az a téma, hogy a hegyek és dombok között vezető Pécstől Bátaszékig tartó vasúti pályából miért nem alakítanak ki kerékpárutat. A pálya biztos útalappal rendelkezik, így a közvélekedés szerint a síneket kellene csak felszedni, és leaszfaltozni az útszakaszt. 2008 óta többször kapott megkeresést a MÁV, hogy Pécs és Bátaszék között kerékpárút épüljön a vasúti vonalon. Legutóbb 2015-ben a Pécsváradi Többcélú Kistérségi Társulás pályázati forrás segítségével szeretett volna kerékpárutat létesíteni, de a folyamat megállt. Barta Erzsébet korábbi véméndi polgármester többször is szorgalmazta ezt a beruházást. Hargitai János országgyűlési képviselő jelezte, a következő években bizonyosan újabb kerékpárutak fognak épülni, a „Mohács 500” kapcsán például már eldöntött, hogy Mohácsot és a Nagyharsányi Szoborparkot összekötő kerékpárút tervezése el fog indulni. Egyes szakaszokon már van is kerékpárút, és az évfordulóra elkészülnek a hiányzó szakaszok is, de jelezték az illetékesek felé azt is, hogy erre a Pécstől Bátaszékig tartó pályára is szeretnék elkészíteni a tanulmánytervet, hogy lássák, mennyibe fog kerülni, mennyi a realitása annak, hogy ebből az elhagyott pályatestből egyszer kerékpárút lesz.

A MÁV minden bizonnyal nem számol már azzal, hogy ezt a szakaszt használja, hiszen kanyargós, ebből kifolyólag csak lassú haladásra alkalmas. 2023-ig Pécsváradig szünetel a vasúti közlekedés, onnan Bátaszékig pedig már megszüntették a vonalszakaszt. Mivel a vasúttársaság nem épít és nem üzemeltet kerékpárutat, erre a beruházó és az üzemeltető az állam, illetve az önkormányzat vagy önkormányzati társulás lehet, olvasható Baranya megye hírportálján.

(Megjegyzés: A főkép csak illusztráció, Szlovéniában a felhagyott vasútvonal mentén kerékpárút épült.)

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!