Jelentős fejlesztésekkel bővült 2020-ban hazánk kerékpárút-hálózata

A NIF Zrt. beruházásában intenzív kerékpárút-fejlesztés zajlik szerte az országban.

Már a korábbiakban átadott 42 kilométernyi kerékpáros létesítmény is bizonyítja, hogy soha nem látott ütemű munkálatok indultak el hazánkban. 2020-ban tovább folytatódott a munka, összesen 58 kilométernyi kerékpárutat adtak át, amelyből 19,4 km teljesen új kerékpárút. Országszerte több mint 69,5 km-en folyik jelenleg is az építés és mintegy 668 kilométernyi szakasz fejlesztésének előkészítése zajlik a háttérben, olvasható a közleményükben.

A leglátványosabb fejlesztés közel nettó 3,3 milliárd forintból valósult meg Tiszafüred és Poroszló között. A tavaly júniusban elkészült új szakasznak köszönhetően biztonságosan, a közúti forgalomtól elzárva lehet körbe tekerni a Tisza-tavat. A szakaszon épült meg az ország egyik legszebb kerékpáros hídja, melynek tervezése során nagy hangsúlyt fektetettek arra, hogy a műtárgy szerkezete illeszkedjen az egymás mellé épített vasúti és közúti hidakhoz, illetve minél jobban összhangban legyen az épített és a természetes környezettel is.

Szintén tavaly nyáron vehették birtokba a kerékpárosok a Debrecen és Nagyvárad közötti kerékpárút egy jelentős szakaszát. A 8,3 km-es Tépe és Berettyóújfalu között kiépített kerékpárúton korszerű körülmények között tekerhetnek a turisták és a környéken élők.

Befejeződtek a munkálatok a fővárost és a Balatont összekötő kerékpáros útvonal, Budapest-Etyek közötti szakaszának Budaörs,Törökbálint és Biatorbágy településeket érintő részein, ahol a beavatkozások jellegéből fakadóan nem volt szükség építési engedélyekre. A beruházás keretében a 6,7 km-es szakaszon helyreállították az aszfaltburkolatot, padkák készültek, szintbe helyezték az aknafedlapokat, felfestették a burkolati jeleket, továbbá KRESZ-, kiegészítő- és információs táblákat helyeztek ki.

Ősz végére lezárult a Balatoni Bringakör fejlesztésének egy újabb szakasza is. Ezúttal Balatonboglár és Balatonmáriafürdő között összesen 22,7 km hosszú, illetve Zamárdi és Balatonlelle között összesen 3,7 km hosszú lakóutcákat érintő szakasz újult meg. A fejlesztéssel leromlott burkolatminőségű utcák újultak meg, felfestették a tájékozódást segítő burkolati jeleket és kihelyezték az útbaigazító táblákat, valamint forgalombiztonságot javító egyéb forgalomtechnikai elemeket, mint például elsőbbséget szabályzó és veszélyhelyzetre figyelmeztető táblákat, burkolatjeleket, illetve az autósok sebességét csökkentő forgalomcsillapító küszöböket.

A Duna jobb partján az EuroVelo 6 nemzetközi kerékpárút hálózat részeként – amely az Atlanti-óceántól egészen a Fekete-tengerig tart és Magyarországon 420 kilométer hosszan a Duna mentén halad.

Megépült a Budapest és Szentendre közötti 5,61 km hosszú kerékpárút is, ezzel Pest megye egyik fontos közlekedésfejlesztési projektje készült el.

Az útvonal korábbi kiépítettsége és állapota sok helyen nem felelt meg a megnövekedett kerékpáros forgalmi igényeknek. A beruházás célja ezért a kerékpárút települések közötti szakaszának fejlesztése volt, sokaknak megteremtve így a biztonságos kerékpározás lehetőségét, tovább erősítve a térségben rejlő turisztikai lehetőségeket is.

A kerékpárút-hálózathoz kapcsolódó Győrzámoly-(Győr)-Gönyű szakaszon a győri Mártírok úti 1,02 km hosszú 2×1 sávos kerékpárút szakaszt pedig az év végén vehették birtokba a biciklisek. A kerékpárút építés mellett támfalépítés, a kerékpárút és az önkormányzati közút között szakaszosan szalagkorlát építés, illetve a közvilágítás átépítése is része volt a projektnek.

Már ezek a beruházások is jó példái a hálózati fejlesztésnek, azonban a munkák itt nem állnak meg, jelenleg 69,5 km-en zajlanak a kivitelezések. A számos új szakasz átadásán és építésén felül a NIF Zrt.-nél további 668 km-en zajlanak jelentősebb előkészületek, melyből 110,9 km-en már 2021-ben megkezdődnek a kivitelezési munkák. A fejlesztések az Innovációs és Technológiai Minisztérium megbízásából, a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában uniós és hazai források felhasználásával valósulnak meg.

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!