Kerékpárút épül Magyarország egyetlen kettős vasúti völgyhídján

A kerékpárúthoz földutakat aszfaltoznak le és forgalomtechnikai beavatkozásokat is alkalmaznak.

A NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. megrendelésére a Budapest – Balaton kerékpáros útvonal, Budapest és Etyek közötti szakaszon folytatódik a KM Építő Kft. kivitelezésében, olvasható a Magyar Építők honlapján.

A múlt évben aláírt Vállalkozási szerződés 2020. március 11-én lépett hatályba és ezzel kezdetét vehette a kerékpárút építésének előkészítése. A munkaterület átadás-átvétele március 16-án megtörtént, majd ezt követően megkezdődött a közel 10 km hosszúságú kerékpárút tervezése. A tervek jóváhagyását követően a kivitelezés is megkezdődik.

Az épülő szakasz Budaörsön, a Hosszúréti-patak mellett, majd Törökbálint belterületén – Fűzfa utca, Bajcsy-Zsilinszky út, Raktárvárosi út, Régivasútsor utca – nyomvonalon haladva éri el Biatorbágy belterületét. A kerékpárút kiemelt látványossága, hogy áthalad a biatorbágyi viadukton, amely Magyarország egyetlen páros vasúti völgyhídja. 

Az átadás várható időpontja 2021. szeptember 30., amikor is egy újabb szakasz kapcsolódik be a Budapestet Balatonnal összekötő 108 km hosszúságú kerékpárút fejlesztési projektbe.

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!