Két hét alatt több mint 56 ezer gyerek tett le a közlekedési alapvizsgát

Az 56 493 részvételi számot annak ellenére érték el, hogy a gyerekek a kijelölt második héten már nem jártak iskolába.

Az InfoRádió Aréna című műsorában arról esett szó, hogy idővel akár gyakorlati vizsgát is tehetnek a diákok a KRESZ-vizsga mellé, ezzel is biztonságosabbá téve számukra az utcai közlekedést. A Révész Máriusz kormánybiztos felidézte, néhány évvel ezelőtt – civilszervezetek bevonásával – megszületett a közlekedési kisokos, az idei évben pedig két hét alatt mintegy 56 493 gyerek tett le közlekedési alapvizsgát. Ami nagyszerű, fűzte hozzá, hiszen a KRESZ szerint egy 12 éves gyerek már kimehet a főútra biciklizni, azonban eddig nem igazán tette föl senki a kérdés, hogy vajon az alapvető közlekedési ismeretek megvannak-e a fejében, amiben most változás történt, olvasható az infostart.hu oldalán.

Fotó: Bringásvándor

Hosszabb távú elképzelés, hogy a gyerekek számára gyakorlati vizsgát is biztosítani szeretnének, amire a világ több országában is van példa. Erre pedig a bringaparkok nagyszerű lehetőséget nyújthatnak, hogy a fiatalok a kerékpárkezelésben is egy kicsit ügyesedjenek, emelte ki Révész Máriusz. Reményének is hangot adva, hogy az a program, amely során tavaly 24, idén pedig további 35 bringaparkot támogattak, az elkövetkezendő években is folytatódni fog, biztosítva, hogy a gyerekek biztosabban üljenek a biciklin, és még a KRESZ-t is megismerjék, hozzájárulva ahhoz, hogy kevesebb közlekedési baleset legyen a jövőben.

Mint ismert, a közlekedési kisokos kiadványt az elmúlt négy évben mintegy 400 ezer példányban nyomtatták már ki, eljuttatva minden évben a 4. osztályosoknak. A kormánybiztos megjegyezte, a közlekedési alapvizsgát eredetileg az elmúlt évben, a Giro d’Italia budapesti rajtjához kapcsolódóan szervezeték volna meg először, azonban ezt a Covid-járvány elsöpörte. Így végül az idei év márciusának első két hetében került rá sor.

Fotó © Tokár Rita | Bringazas.hu

Várhatóan viszont májusban is lesz még egy lehetőség a vizsgára az e-Kréta rendszeren belül, lehetőséget teremtve arra, hogy összességében akár százezer gyereket is elérjenek csak az idei esztendőben, hogy foglalkozzon a KRESZ-szel, ezáltal pedig tudatosabban és biztonságosabban közlekedjen, fejezte ki reményét az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos. A gyakorlati vizsga megteremtésén túl azt is érdemes lenne jogszabályilag rendezni, hogy negyedik-ötödikes korban kötelezően kelljen vizsgát tenni. Ekkor már a gyerekek egyre többet járnak önállóan gyalogosan és kerékpárral, amit nem mindegy, hogy milyen biztonsággal tesznek.

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!