Őszi kerékpártúra a Bükkben
Minden évszakban szép a Bükk, de a természet őszi divatbemutatója az egyik leglátványosabb virágzás
Túra nehézsége: 5/2
Túra hossza: 40 km
A kerékpártúránk kiindulópontja Miskolc, a Hegyalja úton hagyjuk el a várost, és megkezdődik a lassú emelkedés felfelé. Ahogy kanyargunk Hámor sziklafali mellett, már érződik, hogy az erdők ölelésében alacsonyabb a hőmérséklet. A Molnár-sziklánál gyakran megfordulnak falmászók. 2 legenda is kapcsolódik a hegy tetején álló kereszthez. Az egyik szerint a szegény molnárlegény és a gazdag molnár leánya mélybe vetették magukat, mert szüleik tiltották a fiatalok szerelmét. A másik Jókai megírt történetéhez kapcsolódik. A molnár bánatában leugrott a szikla tetejéről, mert gyönyörű felesége megcsalta őt.
Lassan felvillan előttünk Lillafüred kapuja, a Hámori-tó és a káprázatos Palotaszálló épülete. Itt érdemes hosszabb ideig letenni a bringákat és körbejárni a parkot.
Az 1800-as évek elején a Garadna-völgyben felduzzasztottak 2 patakot, hogy a vaskohászat számára biztosítsák a megfelelő vizet. A század vége felé gróf Bethlen András kormányüdülőt épített, amelyet unokahúga Vay Erzsébet becenevéről (Lilláról) nevezett el. A neoreneszánsz stílusban épült Palotaszálló 1925-1929 között nyerte el mostani szemet gyönyörködtető formáját.
Az épület egy meredek emelkedő tetején található, így ezért támfalakkal egy meseszép függőkertet alakítottak ki. Innen jól látható hazánk legnagyobb, 20 méter magas vízesése. Itt található még a Szent István barlang, a környék egyik legszebb cseppkőbarlangja, ahová légzőszervi betegek gyógyulni járnak.
A másfél kilométer hosszú Hámori-tó festői látvánnyal gazdagítja Lillafüredet. A helyenként mély vizű tavon csónakázásra és vízibiciklizésre van lehetőség, de a part mentén egy kellemes sétát is tehetünk. Az erdei kisvasúttal egészen Garadnáig utazhatunk.
Bringatúránkat folytatva a tó jobb oldalán haladunk. A Levente-forrás előtt balra kanyarodunk a Sebesvízi útra. Lassú tempóban kanyargunk Jávorkút felé. Utunk során rövidke kitérővel megejthetjük a Szent István kilátót, a Sebesvíz, mésztufa-vízesést, vagy a Bolhási víznyelőbarlangot.
Megérkezünk a 685 m magason található Jávorkútra. Nevét az itt eredő forrásról kapta. A kirándulásra, piknikezésre kialakított helyet sok turista keresi fel. Nem messze található a Bükk második legmagasabb pontja, az Istállós-kő.
A falevelek vastagon beborítják az utat, így egyenletessé válik a felületet.
A Kecskelábi pihenőnél jobbra tartunk követve a Szilvásvárad felé vezető táblákat. A hegyek egyhangúságát föloldja a Bükk-fennsík központi részén található lankás, fák nélküli terület. Ha szerencsések vagyunk, akkor a gazdag állatvilágával is találkozhatunk.
Nagymező Őrháznál jobbra tartunk, és hamarosan elérjük az Olasz-kaput, ez egyben a Szalajka-völgy bejárata is. Ezt a sziklaátvágást az első világháború idején 18 olasz hadifogoly végezte, hogy a kisvasútnak utat nyissanak. A falba egy emléktáblát is elhelyeztek.
Innentől megkezdődik a gurulásunk a Szalajka-völgyig, de nem szabad elkapkodni a tempót, mert menet közben több kilátóponton is érezhető a Bükk hegyi mivolta.
Millenniumi kilátó mellett vétek elsuhanni, mivel gyönyörű panorámával köszönt ránk Szilvásvárad és környéke.
Bringákra visszaülve már nem sok kilométer vár ránk, hogy megérkezzünk a mesebeli Szalajka-völgybe. Itt megannyi felfedezésre váró kincsre bukkanhatunk, mint például a vadaspark, a kisvasút, az erdészeti múzeum, pisztrángnevelde és a völgy jelképévé vált Fátyol-vízesés.
A jól megérdemelt pihenést a Gloriett-tisztás szépsége nyújtja. Ha még van erőnk, akkor egy rövid sétával megtekinthetjük a 609 m magason lévő Istállós-kői barlangot.
A túránk zárásához közeledve már csak leereszkedünk Szilvásváradra, hogy megnézzük a kb 250 lipicai ménesből álló gazdaságot.
Látványban gazdag túránk alatt felvillant a Bükk legszebb része, de még megannyi rejtett szépsége vár ránk.