Rekord számú kerékpáros a Tisza-tónál: 2020-ban eddig több mint 70 ezren tekerték körbe a tavat

Idei év első tíz hónapjában 70 252 biciklis hajtott át a vízlépcsőn.

A kerékpáros számlálások eredményei alapján biztosan kijelenthető, hogy az idei évben aktívabbak voltunk két keréken, mint valaha, hiszen még soha ennyien nem választották korábban a kerékpározást, mint aktív turisztikai formát. A biciklizés pedig egyértelműen jótékony hatást gyakorol mind az egészségünkre, mind a fittségünkre, hiszen egy nagyon intenzív mozgásforma a szabad levegőn.

Októberben 4896, a duzzasztóművön áthaladó kerékpárost számlált a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság Kiskörei Szakaszmérnöksége, ami jócskán meghalad minden eddigi 10. havi forgalmat. Ugyanakkor már most, az év vége előtt két hónappal új éves rekordról is beszámolhatunk, miután az idei év első tíz hónapjában 70 252 biciklis hajtott át a vízlépcsőn, ami 13 293-mal több, mint az eddigi – 2018-ban felállított – egész évi csúcs, olvasható a tájékoztatás KÖTIVIZIG oldalán.

A Tisza-tavi kör hiányzó részének elkészültével egy év alatt megduplázódott a kerékpáros turisták száma. A kerékpárút-szakaszok és kerékpáros hidak fejlesztésével az elsődleges cél, hogy biztonságos körülmények között kerékpározhassunk, és csak a gyönyörű természeti környezetre koncentrálhassunk.

Várhatóan a jövő évi szezonra elkészül a Hallépcsőnél egy emeletes pihenő-frissítő pont, ahol öltöző, mosdó és büfé is helyet kap. November végéig zajlanak a kiskörei üzemi híd felújítási munkálatai, ami miatt időszakosan le van zárva ez a szakasz. Október 27-én megnyitották a gátsorompókat, és november 2-án megkezdődött a tó téli vízszintjének beállítása.

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!