Június 3. a Kerékpározás világnapja

2018 óta ünneplik ezen a napon a Kerékpározás világnapját, pedig a közel két évszázados múltja alatt rengeteg átalakuláson ment át.

Az Egyesült Államokban azzal a javaslattal álltak elő néhány évvel ezelőtt, hogy a kerékpározásnak méltó elismerés jár. Többek között ezeket az érveket hozták fel a világnap mellett: a kerékpár egyediségét, hosszú élettartamát és sokoldalúságát emelték ki, amely két évszázad óta egyszerű, megfizethető, megbízható, tiszta és környezetbarát fenntartható közlekedési eszköz.

Az Európai Kerékpárosok Szövetsége és a Kerékpáros Világszövetség örömmel vették tudomásul, amikor az ENSZ Közgyűlésé 193 tagállam egyetértésével elfogadták ezt az indítványt. Felkérték az összes tagállamot, hogy ünnepeljék és ösztönözzék az embereket a kerékpár világnapjának ünneplésére ezen a napon. A nyilatkozat arra buzdítja a tagállamokat, hogy fordítsanak különös figyelmet a bringák fejlesztési lehetőségeire, és vonják be a kerékpárt a nemzetközi politikai programokba is.

Az Egyesült Államokban élő Leszek Sibilski professzor javaslatára egy emblémát is létrehoztak, hogy összefogja a világ kerékpárosait ezen a napon. Türkmenisztán és további 56 ország támogatásával megalkották a Kerékpározás világnapjának egyedi logóját. Különböző típusú kerékpárosokat ábrázol, akik a világ minden táján bringáznak. A legfontosabb üzenet az, hogy a kerékpár az egész emberiség része és az egész társadalmat szolgálja.

A Kerékpár Világnapja egy globális “ünnep”, amelyet bárki, mindentől függetlenül, előítéletek nélkül élvezhet. A kerékpár egyben az emberi fejlődés és haladás szimbóluma. Toleranciát, a kölcsönös tiszteletet, a társadalmi beilleszkedést és a béke kultúráját hirdet. Jó hatással van a fenntartható fejlődésre és nem utolsó sorban a Földre, mert nem bocsájt ki káros anyagokat.

Hogyan ünnepeljük a kerékpározás világnapját? Pattanjunk bringára és élvezzük a két keréken való közlekedés nyújtotta előnyöket: jó hatással van az egészségünkre, jobb lesz tőle a kedvünk, használjuk tömegközlekedési eszközök helyett, így pénzt spórolunk és óvjuk környezetünket.

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!