Sarkvidéki hideg söpört végig Hollandián

Hollandiában közlekedési fennakadásokat okozott a Darcy nevű hóvihar, az országban életbe léptették a legmagasabb szintű, vörös riasztási fokozatot.

A nemzeti meteorológiai intézet szerint vasárnap folytatódtak az erős széllökések és a havazás Hollandiában. A jelentések szerint ilyen rendkívüli időjárási helyzet utoljára 10 éve volt az országban. A holland állami vasúttársaság vasárnap reggel délutánig felfüggesztette a vonatjáratokat. Több buszjárat is leállt a nap folyamán, továbbá az eindhoveni repülőtér is arról tájékoztatott, hogy délutáni órákig nem indították járataikat.

Fotó: enpe_photography

Fotó: rafix_spider

A holland hatóságok felhívták a figyelmet, hogy ilyen szélsőséges időjárási körülmények között a kerékpározás és a gépjárművezetés is igen kockázatos, és óva intették a lakosságot az útnakindulástól. Noha a közutakat 163 ezer kilométeres szakaszon felsózták, az útfelületek hőmérséklete fagypont alatt van az országban. Hollandiában – ahol az ország nagy része lapos, vagyis szintemelkedés nélkül bejárható – minden 4. utazást biciklivel bonyolítanak le. Az ENSZ Környezetvédelmi programja szerint a hollandok olyan sokat bicikliznek, hogy az így megtakarított szén-dioxid-kibocsátás évi 54 millió fa ültetésével ér fel. Most mégis óva intik a bicikliseket Hollandia utcáin.

Fotó: Bicycle world

Fotó: Bicycle world

A szomszédos Belgiumban ugyancsak havazott vasárnapra virradóra, hétfőtől pedig komoly lehűlés várható. A helyenként havazással és rendkívüli erejű hófúvással, máshol heves jégeső formájában érkezett kiadós csapadék annak tulajdonítható, hogy betört Németország fölé egy sarkvidéki eredetű viharfront.

Fotó © Tokár Rita | Bringazas.hu

Magyarországra jövő hét második felében érkezhet meg ez a sarkvidéki hideg. A Dunántúlon több helyen viharos lesz a szél. A leghidegebb órákban általában mínusz 15 és mínusz 8 fok között alakul a hőmérséklet, de a havas, derült, szélvédett részeken akár mínusz 20 fokig is hűlhet a levegő.

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!