Szentgotthárdról rajtol és Budapestet is érinti a 2023-as Tour de Hongrie

Szentgotthárdról rajtol, Nyugat-Magyarországra koncentrál és Budapestet is érinti idén a Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny.

“Az elmúlt években olyan rangos mezőny érkezett a Tour de Hongrie-ra, hogy ennél nem tudunk rangosabb mezőnyt összehozni” – nyilatkozta négy hónappal a május 10. és 14. között sorra kerülő 44. magyar körverseny előtt Eisenkrammer Károly főszervező szerdán az M4 Sport Nemzeti Sporthíradó című műsorban.

A legutóbbi kiírásban Fabio Jakobsen két, holland honfitársa, Dylan Groenewegen egy szakaszon győzött, ezt követően mindketten nyertek szakaszt a Tour de France-on is.

“Innen nincs hova továbblépni: a szakmai színvonal, a versenyzők pontértéke a legmagasabb, amit el lehet érni a világon, ennek a megtartása lehet a cél jövőben” – szögezte le az 1992-es barcelonai olimpián szerepelt korábbi kerékpáros. Hozzáfűzte: ebben sokat segít az, hogy a verseny immár a ProSeries-sorozat része. Ilyen kategóriájú többnapos versenyből az elmúlt években 19-et rendeztek meg Európában, szakmai, biztonsági és média szempontok alapján öt viadal kiesett ebből a körből, és csupán a Tour de Hongrie került be.

2023-ban érkezik a BORA-hansgrohe és Groenewegent már név szerint is nevezte a Jayco AlUla.

A sprinter Karl Ádámot is a soraiban tudó Epronex-Hungary révén ismét van profi – kontinentális szintű – csapata Magyarországnak. Dolgoznak azon is, hogy Fetter Erik (EOLO-Kometa), vagy a korábban győztes Valter Attila (Jumbo-Visma), illetve dobogós Dina Márton (ATT Investments) csapata is itt legyen.

Tavaly az ötnapos Tour de Hongrie négy etapja szólt a sprinterekről, ezúttal egy kicsit szeretnék a kerékpársport egy “másik arcát is kihangsúlyozni”. a sík befutók mellett megkeresték “Magyarország legmeredekebb utcáit, útjait”, ahol a hegyimenők is tudnak teljesíteni. 2022-ben Kelet- és Észak-Magyarország adta az útvonal jelentős részét, idén a nyugati országrészre helyeződik a figyelem.

Az első szakasz rajtja Szentgotthárdon lesz, a nyugati határ mellől fog indulni a verseny és az idén 150 éves Budapest is bekerül az útvonalba – árulta el a főszervező. A teljes útvonalat várhatóan egy hónap múlva ismertetik.

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!