Magyarország legszínvonalasabb kerékpáros rendezvénye volt a Mapei Tour de Zalakaros

A versenyzők, túrázók, cégek csapatai és a családok mind megtalálták a megfelelő programot a Zalai-dombok ölelésében.

Szeptember 25 és 27. között ellepték a bringások Zalakaros és környékét, mert a MAPEI Tour de Zalakaros kerékpáros rendezvénynek ismét tökéletes helyszínt biztosított. A szervezők igazán kitettek magukért, a legapróbb részletekre is odafigyelve, mindent megtettek, hogy az egész kerékpáros hétvége fantasztikusan sikerüljön. Megkerestük Szilasi Lászlót és Jankovics Ferencet, hogy szervezőként foglalják össze az elmúlt hétvége eseményeit.

Szilasi László a Tour de Hongrie és a Mapei Tour de Zalakaros versenyigazgatója pozitívan értékelte az idei év eseményét. Az elmúlt 12 évben egyre nőtt a jelentkezők létszáma, viszont a tavalyi 2500 fős létszámot nem tudták meghaladni. Ennek oka, hogy az idén a koronavírus nagyban befolyásolta minden ember életét, de így is közel 1400 bringás vett részt valamelyik kerékpáros túrán vagy versenyen, hiszen több szám állt az indulók rendelkezésére. Az ország több, távolabbi pontjáról is érkeztek indulók. Korábban Szlovéniából, Horvátországból, Ausztriából és Szlovákiából is jöttek bringások.

Markovics Béla, a Mapei Kft. ügyvezető igazgatója is indult a versenyen. Megkerestük őt is, hogy meséljen, mit tapasztalt a zalakarosi hétvége alatt. A szervezők, az utat biztosító rendőrök,  motorosok szívvel-lélekkel végezték a feladatukat. A családi túrától kezdve, a 135 kilométeres versenyig, mindenki megtalálta a neki megfelelő programot Zalakaroson. Elárulta, hogy jövőre még jobb körülmények várják az ide érkezőket. Hamarosan átadnak a városban egy új turisztikai központot, amely méltó helyet fog biztosítani a Mapei Tour de Zalakaros rendezvényének.

Jankovics Ferenc ezzel kapcsolatban elmondta, hogy a családi túrán is kevesebben voltak, valószínűleg a hűvösebb időjárás és a vírus miatti bizonytalanság befolyásolhatta a részvétet. Ennek ellenére összesen 200 résztvevője volt a Kis-Balaton körüli túrának. Hangsúlyozta, hogy ez egy remek lehetőség: amíg a család egyik tagja versenyzett, addig a többiek programokon, versenyeken, kisebb túrákon szintén kivették a részüket az aktív kikapcsolódásban.

Zalakaros ideális helyszín egy ilyen rendezvény megszervezésére. Adott egy gyönyörű település, ahol bőven akad szállás, parkolóhely minden idelátogatónak. Azok, akik már pénteken átvették a rajtcsomagot, rákészülhettek a Zalakarosi Fürdőben a kerékpározásra. Minden induló ingyenes belépőjegyet kapott, így vasárnap estig regenerálódhattak a zalakarosi gyógyerő 2000 m mélyről jövő erejével.

Szombaton a reggeli időjárás nem volt biztató, ugyanis az eső és a szél csípőssé tette a hőérzetet. Szerencsére a nap folyamán javult a helyzet. A Szabadics Ride – Company Challenge 2020 a magyar és külföldi cégek részére szervezett versenyen szép számmal jelentek meg csapatok. A délutáni Zobori Kid’s Ride by KROSS gyerekversenyen pedig különböző korcsoportokban mérhették össze ügyességüket. Természetesen az egészséges életmódra fektették a hangsúlyt, hogy a legkisebb korosztálytól kezdve felhívják rá a figyelmet.

A zalai dombok változatos útvonalat biztosítottak a hosszútávon induló versenyzőknek. Szilasi László kiemelte, hogy a tavalyi évhez képest módosítottak az útvonalon, mert a biztonságot helyezték középpontba. A Spirit Auto – ŠKODA országúti maratonon 6 kilométeres lassú rajtja után kezdődött a megmérettetés, egyből egy átlag 10 %-os emelkedővel. Ezzel a mezőnyt megrostálták, hogy biztonságosan haladhassanak a hátralévő kilométereken.

A frissítőpontokon és az útvonalon lévő segítők mind hozzájárultak ahhoz, hogy zökkenőmentesen haladjon a verseny.

Jankovics Ferenc, aki  Teker Egyesület alapítója elmondta, hogy hosszú távú terveik vannak, ezért a körültekintő szervezési munkák előbb-utóbb kifizetődnek. A céljuk az, hogy nemzetközi szintűvé tegyék a Mapei Tour de Zalakaros versenyét. Ezért tartották fontosnak, hogy a szervezést precíz pontossággal, figyelemmel végezzék. A négy főszerevező rengeteg munkát fektetett bele, akiket külön ki is emelnénk: Szilasi László, Jankovics Ferenc, Karádi Szabolcs és Pozsgai Emília. Természetesen a segítők, a háttérben dolgozók egytől egyik alapos munkát végeztek, így nekik is jár a köszönet. A támogatók nagyban hozzájárultak ehhez a zökkenőmentes lebonyolításhoz és a példátlan támogatásért. Nélkülük nem sikerült volna ilyen egyedülálló színvonalú kerékpáros eseményt megrendezni.

 

Zahorán Zsolttal (fenti képen piros mezben) is beszélgettünk, aki mint amatőr versenyző a bringások között tekert.

Ahogy ő fogalmazott, alföldi gyerekként ritkán van alkalma hegyek között tekerni. Még a nyáron eltervezték, hogy ebben a szeptemberi időszakban szabadságra mennek és összekötik a nyaralást az edzéssel, és a zalakarosi versennyel. A határok zárása viszont meghiúsította a horvátországi tervüket, ezért az Őrséget választották, ahol az elbűvölő tájon készültek fel a versenyre, emellett a pihenést se hanyagolták el.

A zalakarosi versenyen minden téren magas szintűnek találta a szervezést. Nagyon sok pozitív élménnyel gazdagodott, sőt rossz tapasztalata nem is akadt. A segítők lelkesen, mosolyogva és nagy gondossággal segítették a regisztrációtól kezdve, egészen a zárásig. Azt érezte a verseny alatt, hogy vigyáznak rá. Több száz kilométert utaztak, amiért úgy gondolja, jövőre is megéri ellátogatni, sőt nagyobb baráti társaságot is szeretnének invitálni erre a kerékpáros hétvégére.

Mind a hármójuktól megkérdeztük, miért volt ekkora sikere enne a versenynek, és egybehangzó választ adtak: minden adott Zalakaros és környékén, hogy egy tökéletes helyszínen Magyarország legszínvonalasabb kerékpáros eseményét rendezzék.

  • A Mapei Tour de Zalakaros hivatalos eredménylistája megtekinthető a www.tourdezalakaros.hu weboldalon.
  • A versenyről több száz fotó nézhető a Tour de Zalakaros Facebook oldalán IDE KATTINTVA

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!