“Szentendre” címkéjű bejegyzések
Szentendre
Kitiltották Szentendre belvárosából a kerékpárosokat is
Fülöp Zsolt polgármester szükségesnek látta a korlátozás kiterjesztését a kerékpáros-forgalomra is.
Szentendre
2020. április 11. Szabó ZoltánSzentendre
Lezárják Szentendre belvárosát a turisták elől
Április 10-től, azaz nagypéntektől húsvét végéig lezárják Szentendre belvárosát a vendégforgalom, illetve a nem szentendreiek gépjárműforgalma elől.
Szentendre
2020. április 8. Szabó ZoltánBudapest
Augusztus végére elkészül az új kerékpáros híd a Dera-patak felett
A NIF Zrt. közlemény szerint jó ütemben haladnak az Eurovelo 6 nemzetközi kerékpárút fejlesztési munkálatai Budapest és Szentendre között.
Budapest
2020. április 1. Szabó ZoltánItthon
Vitézy Dávid: nem lesz kerékpáros híd Szentendrén
A kiránduló kerékpárosok pedig továbbra is az egyetlen észszerű útvonalat, a szentendrei korzót fogják igénybe venni.
Itthon
2020. március 3. Szabó ZoltánItthon
Nem lesz kerékpáros híd Szentendre belvárosában
55,11 százalékot, vagyis összesen 1445 szavazatot kapott a várostól délre fekvő helyszín. Ez azt jelenti, hogy 2023 után valósulhat meg az új híd projekt.
Itthon
2020. március 3. Tokár RitaItthon
Lakossági fórumot tartottak a szentendrei kerékpáros hídról
1 héten belül eldől, Szentendre gyarapodik-e kerékpáros híddal vagy sem. A lakossági fórumon bejárták az egyik lehetséges helyszín környékét.
Itthon
2020. január 25. Tokár RitaBudapest
EuroVelo 6 építkezés – útlezárások Budapest és Szentendre között
A Natura2000-es területen haladó kerékpárútszakaszt az Eurovelo 6 nemzetközi bicikliút építése részeként kiszélesítik, hogy megfeleljen az eurovelós szabványoknak.
Budapest
2019. december 10. Szabó ZoltánItthon
Négy magyar település Közép-Európa legromantikusabb városai között
Egyre több fórumon szólnak Közép-Európa növekvő turisztikai népszerűségéről. A CNN hírtelevízió listáján 15 európai város szerepel.
Itthon
2019. május 4. Szabó Zoltán
12