A sisak az menő! Tízből kilenc biciklis beüti a fejét, ha elesik

„A sisak az menő!” címmel indított kerékpárosbiztonsági kampányt a győri Széchenyi István Egyetem Közlekedési Tanszéke.

Az akcióval arra hívják fel a figyelmet, hogy a védőeszköz súlyos sérüléstől, tragédiától óvhatja meg viselőjét. Minden tízből csaknem kilenc biciklis beüti a fejét, ha elesik.

A Közlekedéstudományi Egyesület évről évre május 11-én tartja a közlekedési kultúra napját. Idén a járvány következtében elmaradtak a rendezvények, helyette az online akciók kerültek előtérbe. A Széchenyi István Egyetem Közlekedési Tanszéke a kezdetektől bekapcsolódott a programokba. Tavasszal mindig többen ülnek biciklire, most pedig még inkább, mert a vírus miatt sokan igyekeznek elkerülni, hogy busszal utazzanak.

„Sokan azért nem vesznek fel sisakot, mert attól tartanak, hogy furán néznek rájuk az emberek. Ezen az attitűdön szeretnénk változtatni. Én mindig használok sisakot, s azt tapasztalom, hogy így nagyobb tiszteletet adnak a sofőrök. Nagyon fontos lenne, hogy minél többen hordjanak, mert a kerékpározás veszélyes üzem. Elesni ráadásul nemcsak úgy lehet, hogy egy jármű elüt bennünket, elég belehajtani egy kátyúba vagy nekimenni egy járdaszegélynek” – hangsúlyozta dr. Horváth Balázs, aki nem ért egyet azokkal, akik szerint a sisak hamis biztonságérzetet ad vagy veszélyességet sugallva elriaszt a bringázástól. Ezzel szemben úgy véli, a legfontosabb adat, hogy a biciklivel balesetezők 86 százaléka beüti a fejét, aminek gyakran súlyos agysérülés vagy halál a vége. A sisak kétféle módon segít ezt elkerülni: tompítja a fej ütődését, és nem engedi, hogy betörjön, felszakadjon – mondta Hancz Gábor az egyetem szakértője.

Balatoni kerékpártúra 2020. május 30-án, fotó © egeszseginfo.hu

A Közlekedési Tanszék kampányának másik motorja dr. Henézi Diána adjunktus, akinek kutatási területe a közlekedésbiztonság. De személyes oka is van a részvételre. „A férjem 2018. január 31-én reggel munkába indult biciklivel, és néhány perc múlva telefonált, hogy elütötte egy autó. Az orvosok azt mondták, hogy a sisak mentette meg az életét, mert a feje a kocsi A-oszlopának csapódott. Így egy csigolyatöréssel megúszta” – mesélte, hozzátéve, párját korábban ő győzte meg, hogy mindig vegyen fel sisakot.

„Magyarországon ezt sajnos nagyon kevesen teszik meg, tízből talán egy kerékpáros. Szerencsére már sok gyerek fején látni sisakot, a szülőkön azonban ritkán, amivel rossz példát mutatnak nekik. Ha rajtam múlna, a KRESZ-ben tenném kötelezővé a viselését – magyarázta az oktató. – Sokan azt gondolják, hogy néhány kilométeres távon felesleges sisakot használni. A baleset kockázata azonban mindig jelen van, különösen a városokban, ahol nagyobb a forgalom, s az autósok gyakran nem tartják be a szabályokat. A kis távolság pedig semmit sem jelent, a férjemet a házunktól kétszáz méterre ütötték el.”

A kampányhoz már eddig is többen csatlakoztak, például dr. Kormányos László, a MÁV-Start Zrt. vezérigazgató-helyettese, a Közlekedési Tanszék docense, aki másfél évtizede sokat tesz a vasúti kerékpárszállítás fejlesztéséért. Kérdésünkre elmondta: szívesen vállalta a fotó feltöltését, mert nagyon fontosnak tartja a példamutatást a közösségi médián keresztül is.  Így ráadásul jobban elérhető a fiatal korosztály. Ő is azt emelte ki: nemcsak közép- vagy hosszú távon, de rövid utakon is fel kell venni a sisakot, ami életet menthet.

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!