Debreceni bringázás a fancsikai-kilátóhoz

Debrecen és környéke számtalan felfedezésre váró látnivalót kínál a bringások számára, ilyen kedvelt célpont a Békás-tó, de akár a Fancsikai-kilátó is megfelelő úti vél lehet.

A Debreceni Egyetemtől egy karnyújtásnyira találjuk a folyamatosan megújuló Nagyerdő természetvédelmi területet. Az 1092 hektáros védett területen mintegy 700-800 növényfajt tartanak számon. A 2015-ben megújult Békás-tó körül kellemes sétát tehetnek az ide látogatók. A gyerekekkel érkező bringások a Millenniumi játszótéren kapcsolódhatnak ki. Kerékpárjainkat letámasztva jól esik a tó partján kikapcsolódni, élvezni a napsütést. A Cívisváros lakói, turistái szívesen sétálgatnak a parkban.

Fotó: Kiss Attila

Kijelölt kerékpárúton lehet haladni, hogy a gyalogosokat és a futókat ne zavarják a bringások. Elkanyarodhatunk még Nagyerdő területén található a Gyógy-és Élményfürdő, az Állat- és Növénykert, valamint a Vidámpark felé is, hiszen a kiépített kerékpárút segítségével elérhetőek ezek a helyek.

Fotó © Tokár Rita | Bringazas.hu

Talán kevésbé ismert területre, a Debrecentől keletre található tavak és a hazánkban még megmaradt erdőspusztáinak egyike. A megyeszékhelyen több kerékpárút is segíti a közlekedést. Viszont a városból kiérve sajnos még nem lehet teljes hosszában kerékpárúton eltekerni, ezért az autók mellett kell osztozni az úton. Az erdőspuszta egykor az Alföld jellegzetes növénytakarója volt. Érdekessége abban rejlik, hogy a zárt erdők és a füves puszták váltják egymást a füves területekkel. A fancsikai víztározók között emelkedik a kilátó, melyből tökéletes panoráma nyílik a környező tájra.

Fotó: Kiss Attila

A horgászok által is kedvelt Fancsikai-tavakról sajnos az elmúlt években többször lehetett olvasni, milyen rossz állapotban vannak, aggasztóan lecsökkent a vízszintjük.

Fotó: Kiss Attila

A kilátó mellvédkorlátját tartó gerenda elkezdett korhadásnak indulni, de szerencsére sikerült megmenteni és felújították. Érdemes eltekerni Erdőspusztára, mert a hármashegyi kilátó és a fancsikai kilátótorony legfelső szintjére is felmászhatunk a panorámáért.

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!