Iron Bike 2020: Az első nap Hévíz-Sopron 205 kilométer

2020.07.06-án elindult az Iron Bike 2020 teljesítménytúra. Hévízen a reggeli órákban több televíziós stáb követte Zsiga Csabát.

A város polgármestere, Papp Gábor biztató szavai után elindult Csaba, a Bianchi nagykövet, hogy 7 nap alatt felfedezze Magyarország legszebb látnivalóit és egyben felhívja a figyelmet a daganatos gyerekek megsegítésére.

 

A hévízi kilométerek alatt a Teker Egyesület elnöke Karádi Szabolcs és az egyesület alapítója Jankovics Ferenc kísérte.

Támogassátok a Pécsi Gyermekklinika Eurakvilo Alapítványát, hogy megtudják vásárolni a daganatos gyerekek gyógyításához hozzájáruló ultrahangos készüléket ami 9 millió forint! MKB 10300002-10531950-49020012 . A 2020 kilométeres bringázás küldetése az adományok gyűjtése.

Erős kezdéssel haladt Sümeg irányába. A település előtt Fehér Gergő bringás társunk csatlakozott hozzá.

Látta a reggeli élő bejelentkezésünket és kedvet kapott, hogy Csabával együtt tekerjen. A 270 méter magasan álló sümegi vár tövében erőt gyűjtöttek és tovább folytatták a túrát. Gergő még néhány kilométeren át segítette Csabát, majd ezután ismét egyedül tekert.

Zalaegerszeg felé tökéletes minőségű aszfaltozott úton haladt, a déli órákban érkezett meg a város határában található Gébárti tóhoz. Néhány energiaszelet elfogyasztása szükségessé vált, ugyanis a 32 fokos tűző meleg sokat kivett belőle.

Magnéziumot folyamatosan pótolta, de ezen kívül kombinált só- és koffeintablettákat vett magához. Izotóniás italok tartalmazták a B6, B9, B3, B5 vitaminokat, amit a fonyódi Domi’s Infrashape & Szolárium támogatásával kapott. Ezután már sokkal könnyebben ment a tekerés Pankasz felé. A Vas megyei településen egy érdekes haranglábot fedeztünk fel. A fából ácsolt szoknyás harangláb az Őrség jellegzetes építménye. Az útvonal tervezése során tisztában voltunk a szintkülönbségekkel, de a meredek domboldalak okoztak hirtelen jött meglepetéseket.

A Pityerszeri Népi Műemlékegyüttes csodáira jártunk, hiszen a falumúzeumban a „kerített” ház és az emeletes kástu egyedül itt található Magyarországon. (Kástu: éléskamra és a jószágélelem tárolására alkalmas építmény) Ezek után nehéz volt újra bringára ülni, de az árnyékot adó erdei szakasz segített elviselni a monoton tekerést.

Szerencsére a főutat sikerült elkerülni, így az Árpád-kori jáki templom volt a következő megállópont. A Schulek Frigyes tervei szerint restaurált épület a magyar templomépítészet legjelentősebb megmaradt alkotása. A főbejáraton díszes motívumok, többek között Jézus látható az angyalokkal és az apostolokkal.

Ezután Csabának újabb akadállyal kellett szembenéznie, ugyanis megérkezett a hideg front nyugat felől, ami sajnos egyre erősödő szembeszéllel tört be hazánkba. Szombathelyre már 40 km/h órás széllökés repítette be, ahol a város főtéren tett gyors látogatás után újra felvette a kesztyűt az időjárással. Csepreg határában úgy döntöttünk, hogy a hátralévő 40 kilométert biztonságosabb körülmények között teszi meg. A szemerkélő eső és széllökések olyan erőssé váltak, hogy jobbnak láttuk autóban folytatni az utat.

Sopronba már szakadó esőben érkeztünk 8 óra tájékában. Egész úton nem evett főtételt, ezért a megérdemelt vacsora aktuális volt.

Sopronban a szállásunkat az Átrium Panzió biztosította, köszönjük!

Az időjárás függvényében, holnap reggel fél 7-kor tervezzük az indulást: Sopron – Dunakanyar – Budapest az EuroVelo 6 útvonalon

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!