Kerékpárral látogattuk meg a Zemplén két kilátóját

Érdemes meglátogatni a Sárospatak szomszédságában, 300 méter magasságban található kilátót is.

A Megyer-hegy tetején található a kilátó, amit az idén nyáron adtak át. Akár egy könnyed hétvégi programnak is tökéletes. A 37-es főút melletti kerékpárúton közelítettük meg a Botkőt Parkerdőt. Elég sok autó parkolt az út mellett, hiszen a munkálatok javában zajlanak. Kerékpárút is épül az erdő közepén, sőt a gyalogosok számára térkővel kirakott járda is rendelkezésre áll majd.

Egy széles, 5,5 méteres makadámút mellett kerékpáros sávot is kialakítanak, hogy az EuroVelo 11 kerékpárútról letérve bejárják Magyarország 7 természeti csodájának egyikét. A Botkő felől 2 irányból is megközelíthető a kilátó és a Tengerszem. Úgy döntöttünk, hogy a szőlők mellett megyünk fel, és a Ciróka-nyereg felé ereszkedünk vissza.

A Megyer-hegyi Tengerszem egy felhagyott malomkőbánya gyomrában a csapadékvíz felgyülemlésével kialakult tó és a bányászat során keletkezett sziklafalak együttese. A Tengerszem Zemplén egyik rejtett csodája, amely biciklivel és terepjáróval is megközelíthető.

Ezután egy kis ösvényen felmentünk a 300 méter magasságban álló vadonatúj kilátóba, amit 2020 nyarán adták át a látogatóknak.

Fotó Szántó Csaba

Fotó Szántó Csaba

A lombkorona felé nyúló, 18 méter magasból csodás 360 fokos panoráma nyílik többek között a Zempléni-hegység erdeire, a Keleti-Kárpátokra, valamint a Bodrogközre. A környéket 1977-től természetvédelmi területé nyilvánították.

Fotó Szántó Csaba

Mivel a hegy tetején áll a kilátó, ezért a a környék legszebb domborulatai látszanak, mint például:

  • Zempléni-hegység
  • Bodrogköz
  • Hegyalja
  • Sátoros-hegyek
  • Tokaji-hegy
  • Nagy-Milic
  • Füzéri vár
  • Keleti-Kárpátok

Sikerült egy csodálatos napfelkeltét is megcsípni, de az utunk nem itt ért véget.

A Ciróka-nyereg már az erdő mélyén található, de aggódásra nem volt okunk, hiszen a turistatáblák és a Garmin 1030 Plus segített a pontos navigálásban.

Az Országos Kéktúra útvonalától 200 méterre található ez a több száz éves öreg tölgy. Rákóczi Ferenc emlékét őrzi a fa, mert ennek árnyéka alatt pihent meg, miközben járta birtokait.

A Rákóczi-fánál úgy döntöttünk folytatjuk tovább az utunkat, mert innen akár egész közel volt a Fekete-hegyre, ahol szintén egy kilátóból csodálhatjuk a Zemplént.

A Cserép-tó neve félrevezető, ugyanis állóvíznek már nyoma sincs. Akad viszont forrás, érdemes feltankolni, mielőtt bármerre is folytatnánk az utat.

Ezután következett egy rövidítés, ami túraútvonalnak jelezték. Bizonyos szakaszokon nehezebben volt járható bringával, de kellő rutinnal minden nehézség nélkül teljesíthető. Bár a fakitermelés ezen a szakaszon is erőteljes, de legalább a látvány lenyűgöző.

A Fekete-rétről már csak gyalogosan tudtunk felmenni a kilátóhoz. Az 577 méteres Fekete-hegyen egy 13 méter magas kilátó megmászása maradt hátra.

A Füzéri vár, a Milic hegycsoport, és Szlovákia látványa is közelebb került. Zemplén erdeje tele van útvonalakkal, visszatérve a Fekete-rétre több irányba ágazik el az út. Azt az utat választottuk, amelyiken feltekertünk, hogy a Tengerszemre még egy pillantást tudjunk vetni. A Ciróka-nyereg gyakran tartogat pocsolyákat, ezért a nyári melegebb időszakban szúnyogok is meglephetnek.

Hamarosan visszatérünk, amikor is elkészül a kerékpárút a Tengerszem felé.

A cikkben szereplő fotók a Magyar Turizmus Média Kft. tulajdonát képezik, azokat interneten, nyomtatott formában, vagy bármilyen más módon megjelentetni, másolni, közölni tilos. A fentiektől eltérni kizárólag a www.bringazas.hu oldal üzemeltetőjének írásos engedélyével van lehetőség.

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!