Kerékpártárolókkal gazdagodott Füzér Várparkolója

Hangsúlyossá vált az aktív kikapcsolódás a vadregényes Zemplénben, így Füzér Várának parkolójában több kerékpártárolót is kihelyeztek.

A bringások  közül egyre többen fedezik fel Füzér és környékét, ezentúl már biztonságosan is elhelyezhetik a kerékpárokat. A vár parkolójában 9 darab elektromos kerékpár töltőállomást és további kerékpártárolókat alakítottak ki. A település célja az, hogy vendégeik számára minden szükséget kielégítő szolgáltatást lehetővé tegyék.

Fotó: fuzervara.hu

2020-ban Füzér Vára az “Év Turisztikai Attrakciója” címért folyó küzdelemben az előkelő második helyet szerezte meg.

Érdemes a vár megtekintése után Füzért is szemügyre venni, mint például a település központjában található Nagy-Milic Natúrpark Látogatóközpont és Várgondnokságot. Több kiállításnak is helyszínéül szolgál, valamint összefogja a turisztikai programokat. Jelenleg a koronavírus korlátozásai miatt a Látogatóközpont és vár is zárva van.

Az 1879-ben épült tájház a 19. századi és a Hegyközre jellemző építészeti elemeket mutatja be. A berendezés a 20. század eleji füzéri kisparaszti életmódot reprezentálja.

A házhoz tartozó kis portát patics (fonott léc) kerítés fogja közre. A tájház számos, évente megrendezésre kerülő hagyományőrző rendezvény helyszínét adja, mint például a Tavaszi Várkapu Tárogatónak, Pünkösdi Mulatságnak vagy éppen a falusi lakodalmat bemutató programoknak.

A faluban több helyen is láthatunk Országos Kéktúra (OKT) útvonalát jelző táblákat és a kék jelzést is. Kevesen tudják, ez Európa első hosszútávú turistaútja, jelenleg 1168 kilométer a teljes túra. Nem messze található Hollóháza, innen indul, és egészen az ország másik végén, Írott-kőnél ér véget. A bringások a kerékpárjukat biztonságosan letehetik a vár parkolójában és akár az OKT egyik szakaszát is teljesíteni tudják.

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!