Para-kerékpárosként olyan lendülettel rendelkezik, amely nagyon kevés bringásnak adatik meg.

A kézdivásárhelyi bringást, Oláh Attilát telefonon értük utol, akivel arról beszélgettünk, mit jelent számára a tekerés.

Mikor kezdődött nálad a kerékpározás iránti rajongásod? 

– 6 éves lehetettem, amikor először ültem bringán. Megtámaszkodtam a kerítésben és ellöktem magam. Ennyi volt a tanulás. Innentől kezdve egy lábbal hajtottam a pedált, mert a bal lábam egyáltalán nem hajlik. Eleinte havonta kellett cserélni a cipőt, mert nem a talpával hajtottam, hanem az oldalával és gyakran kiszakadt.

Mi történt a bal lábaddal? 

– Születésemtől kezdve mozgáskorlátozott vagyok, mert a csontképződés nem úgy fejlődött az ikertestvérem mellett. Az anyaméhben az ikertestverem nyomta a bal lábamat es ezért a csontképződés során nem tudott rendesen kifejlődni, ezért kétéves korom óta évente 2-szer kellett cseréni a protézist. Kb 20 éves koromra megállt a fejlődés, ezért már elég 4-5 évente cserélni, ez persze függ a használattól is. Nagyon szerettem focizni, állandóan a focipályán lógtam. Szerettem volna profi szinten sportolni. A fociban képzeltem el magam, de abban nem voltam kitartó, és mozgássérültként nem lehet profi szinten űzni, érvényesülni. Majd jöttek a kerékpáros versenyek.

Mozgáskorlátozottként nem lehetett könnyű gyermekkorod, hogy ment a beilleszkedés az iskolában?

– Mindennaposok voltak a bántások, a csúfolódások az iskolában. Folyamatosan kaptam valami sértő szót, mert nem tetszett a kinézetem a többi gyereknek. Felkeltem reggel, és semmi kedvem nem volt iskolába menni. Nem hordtam rövid nadrágot, strandra se jártunk, mert a szüleim féltettek a sok bántástól, amit kaptam. Egy idő után kerültem az emberek társaságát, mert féltem attól, mit gondolnak rólam.

Fotó: Oláh Attila

Mi segített abban, hogy elfogad magad?

– 2010-ben jött el az a pillanat, amikor rájöttem, hogy változtatnom kell az életemen. Egy biciklis versenyen több mint 400 mozgássérült emberrel találkozhattam.

Láttam rajtuk, hogy teljes életet élnek: jó eredményt érnek el a versenyen, nem érdekli őket, ha megbámulják.

Ekkor kellett nekem kb másfél hónap, hogy feldolgozzam magamban, hogy elfogadjam önmagam, mozgássérülten is tudok sportolni, olyan életet élni, mint mások.

Fotó: Oláh Attila

Téged motiváltak, most pedig te motiválsz másokat, hogyan?

– Előadásokat tartok iskolákban, rendezvényekre szoktak meghívni, hogy meséljek az életemről, a kerékpározás iránti szenvedélyemről. Keresztes Zsolt, Kercsó barátom csontrák miatt vesztette el az egyik lábát. Kitaláltuk, hogy együtt megyünk az iskolákba és előadásokat tartunk, mert ketten sokkal nagyobb a mondanivalónk hatása. Több mint 50 iskolába eljutottunk már.

Ha jól értesültem Zsiga Csabától, akkor volt egy közös tekerésetek a Balaton körül, amivel Kercsót segítettétek. Milyen volt 1 lábbal letekerni a több mint 200 kilométeres távot?

– Ahogy említettem, Kercsó elvesztette a lábát, és szeretett volna egy robotlábat. Az összeg nagy részét sikerült megszereznie, de elakadt a gyűjtéssel. Kitaláltam, hogy a Balaton körüli kerékpározásomat felajánlom neki, vagyis a megtett kilométereimet megveszi egy felajánló. A tervezésnél olyan embert kerestem, aki ismeri a környéket és segít a tájékozódásban. Így jött képbe Zsiga Csaba.

Fotó: Zsiga Csaba

Tihanyból indult a kb 10 fős társaságunk. Az első 100 kilométert könnyedén letekertük, nem volt semmi gond. Viszont a déli parton már éreztem, nehezen ment a bringázás, mert egy lábbal rettentően megterhelő. 175. kilométerig minden percben éreztem a fájdalmat, ami egyre jobban kínzott. Csak a cél lebegett a szemem előtt, amiért elkezdtem. Tartottunk egy fél óra pihenőt, amely pontosan elég volt arra, hogy fejben rendezni tudtam a gondolataimat. Előre álltam és diktáltam a tempót. Az utolsó kilométereken úgy tekertem, mint a vérbeli sportolók, megadtam a módját.

Fotó: Zsiga Csaba

Fotó: Zsiga Csaba

Fantasztikus a kitartásod és az elszántságod, mi sem bizonyítja jobban, mint az riói paralimpiára való kijutásod. Milyen volt ott állni versenyzőként?

– Londonba sajnos nem juthattam ki, akkor egy rövid időre megtört bennem a lendület. Néhány hét után elhatároztam, hogy új célokat keresek, amelyek újra motiválni fognak. Eldöntöttem, hogy saját magam fogom ezeket elérem: támogatókat szereztem, versenyekre jártam. Rióba nem volt egyszerű kijutni.

2015-ben 11000 kilométert tekertem, napi 2 edzésem volt, heti 10 alkalommal kerékpároztam.

Ennek meg is volt a hátulütője, ugyanis kórházba kerültem, vesekő miatt, amit azonnal el kellett távolítani. Rióba utazásom előtt egy héttel, elkaptam egy fertőzést, ami miatt szintén kórházba kerültem. Orvosok azt mondták, hogy 3 hétig pihennem kellett volna. Fejben kezdtem lemondani az álmomról, de sokan álltak mögöttem, akik bíztattak, hogy ne adjam fel. Pénteken saját felelősségemre elhagyhattam a kórházat. Szombat hajnalban pedig elindultunk Rióba. Kint is sokat pihentem, sajnos alig tudtam tekerni, csak a fájdalomcsillapítók segítettek bringára ülni. Végül három versenyen indultam, amelyből a legjobb helyezésem a 14. lett. Hatalmas élményt kaptam, hogy egy ilyen rangos versenyen részt tudtam venni. Másrészt csalódott voltam, hogy az edzőtáborokban elért szintet nem tudtam hozni.

Fotó: Oláh Attila

2020-ban elmaradt a tokiói paralimpia, úgy tervezed, hogy indulni fogsz az idén? 

– Amint hazaértem az olimpiáról, akkor már elkezdtem tervezni a következőt, viszont az egészségem az első, amit szem előtt tartok. Így nem kockáztatok és letettem az olimpiáról. Fontosabb nekem a családom, a gyermekem és az, hogy másokat ösztönözzek.

Fotó: Oláh Attila

Láttam a képeid között, hogy mountain bike és országúti kerékpárral is tekersz, melyik áll közelebb hozzád?

– Kedvencem az országúti kerékpározás, mert nagy távokat tudok megtenni, viszont a mountain bike segít gyönyörű helyekre is eljutni. A lakhelyemhez, Kézdivásárhely közelében szoktam bringázni, és főleg arra, ahol kevés az autó. Szeretnék a Transzfogaras és a Transzalpina útjain is kerékpározni.

Fotó: Oláh Attila

Ezek gyönyörű helyek, amelyekre nem árt felkészültnek lenni. Milyen egy edzésed?

– Amíg versenyekre jártam, addig egy edző segített a felkészülésben. Jelenleg saját magam állítom össze a heti edzéstervet. Heti 6 alkalommal járok tekerni, de a családomra is igyekszem sok időt fordítani. A téli időszakra beszereztem egy görgőt, így virtuális versenyeket, kihívásokat teljesítek, hogy az edzési szint megmaradjon.

Milyen egy lábbal tekerni?

– Két protézissel közlekedek: az országútinál rövidebb, mert le van véve a hajtókar. Helyére be van téve egy átalakító, olyan mint a cipőnél a beakasztó. Az indulásnál a jobb lábammal meglököm magam, gyorsan beakasztom a cipőmet és már megyek is. A montinál is hasonló, de azzal a hétköznapi protézist használom, mert nem kell beakasztani pedálba.

Fotó: Oláh Attila

Milyen célokat tűztél ki 2021-re?

– A vírus ellenére a Giant Bicycles Romania felkért, hogy legyek a nagykövetük. Így a Giant Nagyköveti feladatok ellátását szeretném tovább folytatni az idén is. A tervem az, hogy eljussak a 100. versenyemre, ehhez már csak 6 szükséges. Természetesen utána sem áll meg az élet, további céljaim is vannak. Az egyesületünkkel azon vagyunk, a mozgássérültek helyzetére érzékenyebbé és nyitottabbá tegyünk mindenkit. Szerveztünk a gyerekeknek bringasulit, hogy megtanuljanak biztonságosan közlekedni. A fogyatékkal élőket továbbra is segíteni szeretnénk, hogy nyitottabb legyen számukra a világ.

Kapcsolódó

A paralimpiai bajnok kerékpározó, Novák Károly Eduárd lett a sportminiszter Romániában

A csíkszeredai Novák Károly Eduárd teljesítményorientálttá tenné a román sportot, és közben gondot fordít a magyarság nemzeti összetartozásának ápolására is.