Vas Kata Blanka WorldTour csapatban folytatja pályafutását

Vas Blanka közösségi oldalán bejelentette, hogy elhagyja az eddigi csapatát és egy WorldTour csapatban folytatja a pályafutását.

A kétszeres cyclo-cross vb dobogós magyar versenyző csapatot vált, az eddigi klubját a Doltcini – Van Eyck Sport – Proximust és egy WorldTour csapatra váltja. Blanka a facebook oldalán megköszönte a belga csapatának az elmúlt 3 évet, a nevelő egyesületének a Merida Maraton Team CST-nek és a tavalyi MTB kerékpár szponzorának a RADWELT MichiKnopfnak is köszönetet mondott az eddigi segítségért. Azzal zárta posztját, hogy hamarosan kiderül, melyik csapatba igazol.

Fotó: Vanik Zoltán

2 hónapja arról írtunk, hogy Vas Kata Blanka célja elsőként a tokiói részvétel kiharcolása hegyikerékpárban, majd az olimpiai indulás után az országúti kerékpározás elitjébe, a World Tourba szeretne bekerülni. A hegyikerékpárban októberben szerzett U23-as vb-ezüstje után rövid pihenőt tartott, ezért kissé váratlanul érte, hogy a terepkerékpáros (cyclocross) idényt is jó formában indította. Meglepte az Európa-bajnokságon szerzett korosztályos ezüstérem. Emellett versenyeket nyert Belgiumban, miközben kiegyensúlyozott, jó teljesítményt nyújtott a világkupában is, amelyet ötödikként zárt a felnőtt mezőnyben, az U23-as rangsorban pedig első lett. A cyclocross-idényt záró világbajnokságon a tavalyi ezüst után harmadik lett az U23-asok között.

 

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!