Budapesti gravel kaland: Normafa, Sorrento sziklák, Budaörsi-kopárok, Gellért-hegy

Fővárosi bringázás, kicsit másként. Megmásztam Budapest klasszikus hegyeit, feltekertem a Normafára, a Budaörsi kopárokra a Sorrento sziklákhoz és a Gellért hegyre, és bár alig hagytam el a városhatárt, úgy éreztem magam mintha lementem volna a térképről.

Nem kell túl messze menni a fővárostól, hogy egy igazi természetközeli kalandban legyen részünk, sőt egyáltalán sehova sem kell menni, mert a város is tele van járt és járatlan utakkal, amin érdemes bringával kalandozni.

Március és Április ráadásul a tökéletes hónapok arra, hogy a túrázó tömegeket megelőzve igazán a magunkénak érezhessük a tájat. Lehet, hogy a reggeli fogvacogtatás közben még nem túl csábító egy több órás tekerés gondolata, de garantált, hogy amint nekiállsz az első mászásnak már nem fogsz fázni.

A Városmajortól indultam a Normafa felé, és meggyőzően állíthatom, hogy egy pillanatig sem fáztam. A mászás legmeredekebb szakaszán, a Diósároknál, 18 százalékos emelkedő nagyon hamar borsos árat kér a túráért, de aztán nemsokára már ott is álltam a tájban, amit a legtöbb budapestinek nem kell bemutatni: a budai hegyek, és a város látványa lenyűgöző.

Innen fentről nem látszik, hogy mi a jó vagy a rossz környék, nem látszik a kedvenc kávézód, nincsen hangzavar, de nincsen dunaparti idill sem, mégis úgy, ahogy van ismerős. Egybefüggő egység a város, hatalmas, de mégis azonnal belátható.

A Normafától számos kijelölt bringaúton kalandozhatunk szerteszét a hegyekben.

Valahol kifejezetten tábla tiltja a bringázást, úgyhogy érdemes tájékozódni. Rengetegszer jártam már erre, de most először olvastam el a táblát, ami a Normafa név eredetét meséli el. A legenda szerint a dombtetőn, közvetlenül a mai sétány mellett Mátyás király születésekor egy bükkfa sarjadt. Ez a fa 1927-ig állt itt, és már akkor is a város kedvelt kirándulóhelye volt. A régi nemzeti színház színészei játékszüneti napokon szerettek ide járni, és egy alkalommal 1840-ben egy híres operaénekesnő itt énekelte el Bellini Norma című operájának nagyáriáját, innen kapta a nevét a fa, a név pedig túlélte viselőjét, a környéket ma is így hívjuk.

A Konkoly-Thege Miklós út töredezett betonján vetem bele magam a fák közé. Ez a beton jobban ráz, mint egy régi uszodai centrifuga, amikor aztán elfogy a kerekek alól, a Budaörsi kopárok felé vezető, hegygerincen végigfutó sárga turistajelzésű úton indulok tovább. Hamar rájövök, hogy ide bizony monti kellett volna, de sebaj, néha le-le szállva a gravellel is elboldogulok.

Egy nyomvonalon kanyargok a fák között, néha kikandikál a szomszédos hegyvonulat és a régi budaörsi vitorlázó reptér, és a nap is beférkőzik itt-ott a levelek között, néha tényleg elhitetve velem, hogy tavasz van. Egy lélekkel sem találkozom errefelé, és bár alig hagytam el a betontutat, olyan, mintha legurultam volna a térképről.

Egyszercsak mindenfelé furcsa mészkőképződmények ugrálnak elő a bokrok közül. Ezek a Sorrento sziklák.

Onnan kapták a nevüket, hogy állítólag hasonlítanak Sorrento tengerparti szikláira. Én nem tudom mihez hasonlítanak, Dél-Olaszországban sajnos nem voltam még, de az biztos, hogy ez a hangzatos, egzotikus név jól illik a drámaisághoz, amit a sziklák és a kilátás tökéletes elegye hoz létre.

Innen a sárga jelzésen óvatosan gurulva hamarosan kiérek a Csalogány utcán az Odvas-hegyhez, majd a Kő-hegyhez. Ezt megmászva értem csak meg igazán, hogy miért is hívják a környéket Kopároknak.

A Szeplőtelen Fogantatás Kápolnától ismét szétnézek a város fölött. Lemenőben van a nap, úgyhogy hamarosan újra nyeregbe pattanok és zárásként megcélzom a budapesti magaslatok legklasszikusabbát, a Gellért hegyet. Pont naplementére érek fel.

Zöldellik a Szabadság híd, kissé csalódott turisták fordulnak vissza a lezárt Citadellától, és bár zsúfolásig van emberekkel, valahogy mégis nyugodtabb innen minden. Keresek egy padot a romantikázó párok és a szelfiző turisták között, és megnézem, ahogy mára elbúcsúzik a nap a várostól.

Adatok és letölthető térkép / gpx:

  • Táv: 25 km, szint: 544 méter, idő fotózással: 3 óra, nehézség: közepes
  • Letölthető GPX fájl az útvonalról IDE KATTINTVA

 

 

A cikkben szereplő Lapierre e-crosshill 5.2 elektromos kerékpárt a tószegi Accell Hunland Kft., Magyarország legnagyobb kerékpár összeszerelő gyára biztosította. A vállalat az elektromos kerékpárok fontos szállítója Európában, ahol bevétel tekintetében piacvezető. A holland Accell Group nemzetközi kerékpárgyártó cég hazai leányvállalatát Magyarország 100 legnagyobb vállalata között tarják számon. A cégcsoport legismertebb márkái: Batavus, Sparta, Koga, Ghost, Haibike, Winora, Sinus, Raleigh, Diamondback, Lapierre, Tunturi, Atala.

Az Accell Group 15 országban – köztük Hollandiában, Németországban, Franciaországban, Törökországban, Kínában – közel 3300 főt foglalkoztat és több mint 80 országban értékesíti termékeit. A csoport vezető szerepet tölt be a kerékpárok, kerékpár-alkatrészek és -kiegészítők közép- és felsőkategóriás szegmenseiben Nyugat-Európában, és az Egyesült Királyságban.

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!