Kerékpárral a hótakaróba bújt Szilvásváradon

Az Északi-Bükk legszebb völgyében fekszik Szilvásvárad, 345 méter magasságban.

A havas Bükk igazán csábítóan hatott a kirándulni vágyókra, hiszen sokan indultak útnak az elmúlt hétvégén, hogy a talpunk alatt ropogó hó és a fehér takaró megszépítse napjukat. A biciklik egy része még javában pihen, de néhány bringás azért mindig akad, akik tekerve szeretik felfedezni a hófödte Bükk útjait.

Fotó: Nagy Richárd

Ha már hó, akkor egy rövid emlékeztető, hogyan közlekedjünk télies körülmények között. A csúszós utak több figyelmet igényelnek és a fékút is megnövekszik.  Kerüljük a jeges utat és a vastag hótakarót, mert eltérítheti a kerekünket. Fontos, hogy nagyobb követési távolságot tartsunk. A kanyarokat pedig lassabban, ívesebben vegyük be.

Fotó: Nagy Richárd

Az emlékeztető után, térjünk is vissza a Bükkre és Szilvásváradra. A Bükk hegység környékén már a kőkori ember lakott: az Istállós-kői-barlangban az ásatások 35–40 000 éves leleteket hoztak napvilágra. A kutatók azt állapították meg, hogy az Istállós-kői-barlang az ősemberek számára nem lakhely volt, hanem áldozóhely. Aki felküzdi magát oda, számoljon azzal, hogy ez egyben felér egy lábnappal is.

Fotó: Nagy Richárd

Egy mesebeli havas erdő ölelésében rábukkanhatunk a Sipovics Tengerszem néven emlegetett tóra.

Fotó: Nagy Richárd

A Szilvásváradi Állami Erdei Vasút végállomásától az Istállós-kői Ősemberbarlang felé haladva, a hegyek ölelésében találjuk a tengerszemet. A nyári időszakban látható az igazi türkizes színe, amelyet a víz tisztasága adja, ugyanis innen nem messze, egy forrásbarlangban tör felszínre a Szalajka-patak kristálytiszta karsztvize.

Fotó: Nagy Richárd

Az iparvasúton keskeny nyomtávú kis gőzmozdony húzta a kocsikat, hordta a mészkövet a Szalajka-völgyben épített sodronypálya végállomásáról a mészüzembe az elmúlt században. Viszont napjainkban már éves szinten több mint 200 000-en utaznak a Szalajkavölgy-Fatelep és a Fátyol-vízesés között, a 760 mm nyomtávolságú, 4,5 km hosszú, egyvágányú, nem villamosított vonalon.

Fotó: Nagy Richárd

Szikla-forrásnál is érdemes megállni, mivel a nevéből adódóan a sziklafal hasadékából folyik a víz a Kis-tóba. A mérések szerint a vízgyűjtő területe 4-6 km², mert a mélyben szövevényes barlangrendszer található. A Bükk-fennsík elnyeli a lehullott csapadékot és a hasadékokon keresztül tör a felszínre. A víz hőmérséklete melegebb, mint a Szalajka-pataké, mivel a mélyben van ideje felmelegedni.

Fotó: Nagy Richárd

A Bükk-vidék egyik legszebb, a kirándulók számára egyik legjobban kiépített része a Szalajka-völgy. A Fátyol-vízesés az egyik fő nevezetessége, hazánk kiemelkedő természeti szépsége. A Szalajka-patakban már hosszú ideje vadon élő sebes pisztrángot is találhatunk.

Fotó: Nagy Richárd

Fotó: Nagy Richárd

Tótfalusi- völgy felé kanyarodva tovább edzhetjük a tüdőnket, ugyanis egy hosszú, kacskaringós út vezet a Millenniumi Kilátóhoz, vagy tovább az Olasz kapu irányába.

Fotó: Nagy Richárd

Fotó: Nagy Richárd

Ilyenkor látszik a legjobban a magasból, milyen a Bükk domborulata. A fák fogpiszkálóként sorakoznak egymás mellett, csak a fehér vezeti a szemünket a hullámzó hegycsúcsokon.

Fotó: Nagy Richárd

A Bükk varázslatos tájai, a havas hótakaró, a friss, tiszta levegő, a mozgás mind hozzájárul ahhoz, hogy fizikai és mentális egészségünk megfelelő szinten legyen.

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!